2021. 09. 16. csütörtök

Edit
1 EUR 349 HUF
1 GBP 408 HUF

Egyszerre egy időben – Biztonságos Internet Nap

Több ezer diák egyszerre, egy időben, több helyszínen kapcsolódik a „Biztonságos Internet Nap” elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály koordinálásával.
A főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei és a felkészített pedagógusok 2017. február 7-én a megyében valamennyi általános iskola 1-8.osztályában, valamennyi középiskola 9. osztályában 2017. február
7-én 5. tanórában egy időben (11.30-12.30 között) az internet veszélyeiről bűnmegelőzési célzatú előadásokat fognak tartani.

Médiaháttér:
●       A központi program (Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Általános
Iskolában lesz (Miskolc, Zoltán út 5.) Az 5. óra előtt (2017. február 7.
11 óra 15 perc) az intézményben az Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság képviselője, a Miskolci Tankerületi Központ
igazgatója sajtómegbeszélésen vesz részt, ahol az érdeklődők a
programról kaphatnak tájékoztatást.
●       Az 5. órában az előadást Vinczné Kárpátfalvi Erika c. r. őrnagy
főelőadó tartja meg, ahol a média képviselői is jelen lehetnek.
●       A program ideje alatt szünetekben a Bűnmegelőzési Osztály
munkatársai a fiatalokra leselkedő veszélyekkel kapcsolatos
felvilágosítás keretében kiállítást szerveznek, játékos beszélgetést
tartanak.
●       A további megyei programok tekintetében, azok egyeztetésével
kapcsolatban kérjük az érdeklődő szerkesztőségek munkatársait, hogy
vegyék fel a kapcsolatot a rendőrkapitányság bűnmegelőzési
szakembereivel, vagy a főkapitányság sajtószóvivőjével.

Információs háttér:
A Magyar Rendőrség már évek óta figyelemmel kíséri az interneten
elkövetett cselekmények fiatalokra gyakorolt hatását. Erre leginkább
az iskolában nyílik lehetősége, ahol különböző tematikus iskolai
programokon keresztül a bűnmegelőzési tanácsadók egyik feladata az
internettel kapcsolatos prevenciós munka. A rendőrségi szakemberek
tudatosítják a fiatal és a felnőtt korosztályban is, hogy az online
elkövetett cselekmények is lehetnek bűncselekmények, vagy
megvalósíthatnak szabálysértést. A fiataloknak tudniuk kell, hogy
milyen hatása lehet netes életüknek saját magukra, barátaikra és
családjukra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Gömörszőlősi Őszelő kulturális nap az ország mesés csücskében, a Szíves Fogadó közösségi ház átadásával és a Gömöri Termékbolt megnyitásával.  …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum