2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Drog és alkohol

TISPOL akció eredményei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A legutóbbi TISPOL európai közúti ellenőrzés idején, a rendőrök elsősorban az ittas vagy kábítószer hatása alatt álló járművezetők forgalomból történő kiszűrésére fordítottak kiemelt figyelmet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.
Az átfogó ellenőrzés kiterjedt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területeken belüli útvonalakra, a ki-, illetve bevezető útszakaszokra. A végrehajtásban valamennyi Rendőrkapitányság, a B-A-Z Megyei RFK Közlekedésrendészeti Osztály Forgalomellenőrző Alosztály, valamint az Emődi Autópálya Alosztály munkatársai vettek részt.

Az akció ideje alatt (június 10-12) tett rendőri intézkedések:
●        Hetvenhét sofőrrel szemben összesen 560.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök.
●        Szabálysértési eljárást 45 fővel szemben kezdeményezett a hatóság.
●        Ittas járművezetés miatt huszonegy esetben indult eljárás (ebből tizenegy esetben kerékpárossal szemben, és négy esetben büntetőeljárást indított a rendőrség).
●        Az intézkedések során négy vezetői engedélyt és öt forgalmi engedélyt vettek el a helyszínen a járőrök.
●        Öt esetben közigazgatási eljárás kezdeményezésére került sor biztonsági és gyermekbiztonsági rendszer alkalmazásának elmulasztása miatt.
●        Sebességtúllépés miatt huszonhét gépjárművezetővel szemben kezdeményezett közigazgatási eljárást a hatóság.
●        Az akciót végrehajtó állomány négy esetben intézkedett anyagi kárral járó, négy esetben könnyű személyi sérüléssel és két esetben
súlyos személyi sérüléssel járó (összesen 10) közlekedési baleset helyszínén.

A tapasztalatok alapján a jármű vezetők többsége a média híradásaiból értesült a fokozottabb rendőri jelenlétről, egyben üdvözölték az
akciót.

Az alkoholszondás vizsgálatok eredményei:

-Encs Rk.                          97 ellenőrzésből 1 pozitív eredmény.
-Szerencs Rk.                     76 ellenőrzésből 1 pozitív eredmény.
-Emőd autópálya alo.         11 ellenőrzésből  0 pozitív eredmény.
-Ózd Rk.                 47 ellenőrzésből 6 pozitív eredmény.
-Sárospatak Rk.         40 ellenőrzésből 0 pozitív eredmény.
-Miskolc Rk.                  51 ellenőrzésből 7 pozitív eredmény.

Információs háttér:
Hazánkban a szeszes italtól befolyásolt állapotban okozott balesetek száma évek óta igen magas. Minden nyolcadik személysérüléses
balesetet alkohol hatása alatt okoznak. A rendőrség arra törekszik, hogy ismételten felhívja a közlekedők figyelmét mindazon veszélyekre,
melyeket az ittasan vagy kábítószer hatása alatt volán mögé ülő járművezetők jelentenek a közlekedésre.
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Emberölés Füzérkajatán
A rendőrök a fővárosban fogták el azt a férfit, aki Füzérkajatán megölt egy 85 éves nőt. Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén …
Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek

Emberölés Füzérkajatán
A rendőrök a fővárosban fogták el azt a férfit, aki Füzérkajatán megölt egy 85 éves nőt. Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén …