2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri szervei 2013. április 8-án öt főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok 72 órán belül, gyorsított eljárásban két személyt bolti lopás, két férfit garázdaság és egy elkövetőt rongálás miatt állítanak bíróság elé.
Megyénk útjain az elmúlt huszonnégy órában három személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, anyagi kárral végződő ütközés hat esetben jutott a rendőrség tudomására.

Miskolcon a Kiss tábornok út közelében, 2013.április 8-án, délben egy 50 éves miskolci férfi tehergépkocsijával figyelmetlenül hajtott hátra menetben.  Ennek során nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy gyalogosan közlekedő 76 éves asszonynak, akit a járművel elütött. A balesetet követően az idős nőt a mentők kórházba szállították. Az őt ellátó orvos a vizsgálat során 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést állapított meg.

Lakott területen kívül, a 37 számú főúton Szerencs irányából, a belső forgalmi sávban, Miskolc felé közlekedett egy mentőautó 32 éves sofőrje, megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használata mellett. A kereszteződésben a forgalomirányító fényjelző készülék piros, tilos jelzésén be haladt, melynek során a vele szemben, a balra kanyarodó sávból zöld jelzésre, balra kanyarodva elinduló kisteherautóval összeütközött. A baleset következtében az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján mindkét járművezető könnyű sérülést szenvedett.

A 26-os számú főúton Sajóbábony irányából, a külső forgalmi sávban, Miskolc felé közlekedett lakott területen kívül egy menetrend szerint közlekedő autóbusz. A jármű 30 éves sofőrje nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően megválasztott sebességgel közlekedett, melynek során az előtte közlekedő, forgalmi okból megálló szintén menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljának ütközött. A baleset következtében az ütköző jármű egyik utasa, egy 18 éves fiatalember az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint könnyű sérülést szenvedett.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp