2024. 06. 25. kedd

Vilmos
1 EUR 394 HUF
1 GBP 465 HUF

Felgyorsul a magyar-szlovák együttműködés

Orbán Viktor és Robert Fico államfõk
Magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót rendeztek kedden délelőtt Budapesten.  Megállapodásokat is aláírtak. Dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke üdvözölte a két ország közeledését. Kiemelte az összekötő utak építését, amelyek közé bekerült az M30-R4-es gyorsforgalmi út.

Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük – közölte a kormányzati portál.

Orbán Viktor ismertette: a megállapodások értelmében 2014 és 2020 között 25 új határon átvezető utat nyitnak meg, a meglévő határátkelők közül többet akadálymentesítenek, vagy felújítanak, valamint közös bizottságot hoznak létre a határ menti közösségi közlekedés újraindítására. Emellett döntés született a két ország áram-, illetve gázvezetékeinek összekapcsolásáról is.
Orbán Viktor elmondta, arról is tájékoztatta Robert Fico szlovák kormányfőt, hogy a sátoraljaújhelyi két tannyelvű és a békéscsabai szlovák nyelvű iskola felújítására a magyar kormány a legutóbbi ülésén jelentős összeget szavazott meg.

„Örömmel tapasztaltam, hogy a kölcsönös előnyökön alapuló, korrekt együttműködés, ami Borsod-Abaúj-Zemplén és Kassa, Besztercebánya megyék közt már régebben kialakult, elérte az országos szintet – értékelte a találkozót dr. Mengyi Roland. Kiemelte, hogy az együttműködés nyertese lesz megyénk, hiszen a hosszú közös határ két oldalát összekötő utak építése, fejlesztése szerepel a megállapodásban. Ebből megyénket 29 érint. Külön is nevesítették a Miskolcot és Kassát összekötő M30- R4 gyorsforgalmi úthálózat kiépítését. Dr. Mengyi Roland és Zdenko Trebula az együttműködési megállapodás aláírásakor

Hírháttér: Együttműködés Kassa megyével

Az 2001. óta tartó együttműködésünk keretében rendszeresen részt veszünk egymás idegenforgalmi kiállításain.

A HU-SK és a HU-SK-RO-UA Programban a sikeres együttműködésnek köszönhetően Kassa megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is jelentős Európai Uniós támogatásban részesült. Folyamatosan tájékoztattuk a lehetőségekről egymás intézményeit, önkormányzatait, megyénk egyéb szereplőit és közös pályázásra ösztönöztük őket.

Az Európai Unióban jelenleg zajlik a kohéziós politika reformja. Minthogy a határtérségek általában a központoktól távoli fekvésük miatt elmaradott vidékek, viszont  a leghamarabb érzik az EU határbontó hatását. Az unió nagy hangsúlyt fektet ezeknek a régióknak a támogatására. Ez lehetővé teszi, hogy magyarországi és a határon túli, különböző szintű önkormányzatok tartós, önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetet hozzanak létre.

Az együttműködés újabb színfoltja a jelenleg Kassa megyéből és Borsod-Abaúj-Zemplén  megyéből, 2013. január 9-én aláírt és létrehozott Európai Területi Társulás (ETT). A partnerek egyetértenek azzal, hogy a jövőben meghívjuk a szervezet tagjának Kárpátalja Megyei Tanácsot is.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek