2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 395 HUF
1 GBP 467 HUF

Hallgass Hazait – A magyar zenei műsor!

Dübörög az Eurovízió, a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András dalát, a családon belüli erőszakról szóló Running-ot mindenhol hatalmas ovációval fogadják. Amikor ez a dal született, még nem tudta, hogy ezzel indul majd a Dalversenyen. Ki kellett választania több dalból, melyik legyen az az egy, ami leginkább szívügye.



„Ugyanolyan erős ez a dalom, mint a másik, ami a szerelemről szól, de most már akkor inkább használom egy pozitív dologra is, azon kívül, hogy csak egy dalverseny, és felhívom a figyelmet erre.”

A versenynap előtti koncertjén teltházas koncertet adott, az elődöntő után is a nagy esélyesek között tartják számon. Hajrá, Magyarország! Hajrá, András!

A Napkutya zenekar filozófiája szerint hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a természet gyermekei vagyunk, és nem a természet a mi gyermekünk. Mivel a zenekar tagjai is különbözőek, így Amarillisz is másképpen gondolkodik:
„Én azt gondolom, hogy nincsenek ilyen nagy, globális igazságok. Mindenkinek van egy szubjektív kis igazsága és valóban a világ olyan, amilyennek látod, de én nem görcsölök azon, hogy más mit akar átalakítani, én foglalkozom a saját életemmel.”

Oplasznik Péter ( Opi ) szereti az új megközelítéseket, a próbák alatt sokszor pattan ki a fejéből olyan ötlet, ami újszerű. Dalaikban megfogalmazódnak azok az üzenetek, miszerint lázadni kell, és ki kell törni az embereknek a saját korlátaikból.

Amarillisz elmondása szerint, ő 90%-os ösztönösséggel és 10%-os tudatossággal működik, a munkát kivéve. „Az is egyfajta tudatosság, amikor te arra koncentrálsz, hogy hagyd, hogy az ösztöneid vigyenek és azok sodorjanak. Én inkább így élek.”

/Fekete Timi/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó pillanatban változtatott életén Peller Károly. Előszőr a térdei mondták fel a szolgálatot, aztán cukorbeteg lett. Hét évig rombolta a szerve…

További cikkek