2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Válaszol Holding ügyben a FIDESZ

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

A Miskolc Holding ügyében megjelentetett sajtóközleménye kapcsán, tekintettel arra, hogy Önök a Holding könyvvizsgálói átvilágításának ügyét politikai mezőre terelték, mint a Fidesz miskolci frakciójának vezetője válaszolok Önnek.

Tetszik, nem tetszik, egyre nagyobb a lakossági érdeklődés a Miskolc Holding elmúlt 8 évének pénzügyeivel kapcsolatosan, és egyre nagyobb a sajtó nyomása is. Úgy tűnik, hogy ez az érdeklődés, és ez a nyomás az MSZP-t zavarja valamilyen okból, és mondvacsinált ügyekkel megpróbálja elterelni a közvélemény figyelmét a lényegről, a független könyvvizsgálók súlyos megállapításairól.
Önök a miskolci lakosokra hivatkoznak, ám érdekes módon a Miskolc Holding előtt nem állnak sorba ezek az emberek, és nem döngetik az ajtót, hogy ide nekünk a könyvvizsgálói jelentéseket. Az a gyanúm, hogy az emberek régóta valami egészen másra kíváncsiak.
Nem árt újból és újból rögzíteni, hogy a Miskolc Holdingnál folyó könyvvizsgálói átvilágítás célja csupán az, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba, és elég sajnálatos, hogy az előző közgyűlést nem nagyon érdekelték a Miskolc Holdingnál folyó ügyek. Érdekes, hogy éppen most lett ez ennyire fontos Önöknek, de bizonyára megértik és elfogadják – mert nyilvánvalóan Önök is csak a tisztánlátásban lehetnek érdekeltek –, hogy amíg az iratokat független jogi szakértők nem minősítik, addig azokat bizalmasan kell kezelni.
A tény az, hogy az ügyben eljáró független könyvvizsgálók pénzügyi, számviteli megállapításokat tettek, nekik ez a szakmájuk. A továbbiakban közreműködő független ügyvédek pedig eldöntik, hogy milyen jogi lépéseket javasolnak a városnak, mert nekik meg ez a szakmájuk. Szerintem várjunk türelemmel.
Mindenesetre örülök, hogy a Holdingban történt látogatásuk után, rövid egészségügyi sétát téve átmentek a Polgármesteri Hivatalba, és ne haragudjon, de nem lep meg, hogy senki nem tudta ott megmondani, melyik ügyvédi irodánál vannak a papírok. Ezt én sem tudom, és higgye el, ez így van jól. Addig, amíg az anyagot át nem nézik a független jogi szakértők, bőven elég, ha a részletekről csak a polgármester tud.
További nyomozásukhoz sok sikert és kitartást kívánok Önöknek, remélem, hogy Önök is ugyanezt kívánják minden, az ügyben eljáró szakértőnek.

dr. Kiss János
Miskolc Város Közgyűlés
Fidesz frakciójának vezetője

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek