2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Új óvoda az ónodi gyerekeknek

Új óvoda az ónodi gyerekeknek

Ónod Község Önkormányzata március 22-én tartotta „Óvoda rekonstrukció, bővítés, és komplex akadálymentesítés Ónodon” című pályázat projektzáró rendezvényét, amely beruházás az Európai Unió támogatásával, mintegy 98 Mft értékben valósult meg.

Tarnóczi József, Ónod község polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, hogy: ez az összeg magában foglalja az épület kibővítését két új csoportszobával, valamint egy akadálymentes mosdóval, továbbá a régi épületrészen a nyílászárók cseréjét is. A pályázathoz tartozott eszközbeszerzés is, amelynek keretében nemcsak bútorok, hanem kerti játékok beszerzése is történt.

A rendezvényen részt vett Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, a település országgyűlési képviselője is, aki ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy: ma az óvodáskorú gyerekek 10 százaléka nem jár óvodába, ami azt jelenti, hogy 2014-ig 25-30 ezer új férőhelyet kell létrehozni. Az Új Széchenyi–tervnek köszönhetően ennek közel felére a következő egy-másfél évben nyílik lehetőség.

A szalagátvágás előtt a Homokvár Napközi Otthonos Óvoda gyermekeinek műsorát láthatták a vendégek, majd Galó József plébános megáldotta az épületet.

Ezzel az óvodabővítéssel, megújult épületben, de a régi, oly sokat próbált szeretetteljes neveléssel élik majd mindennapjaikat a gyerekek és az intézmény dolgozói is megfelelőbb körülmények között végezhetik munkájukat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp