2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Több száz millió forintos fejlesztés valósulhat meg Lillafüreden 2016-ban

Több száz millió forintos fejlesztés valósulhat meg Lillafüreden 2016-ban

Sajtóközlemény
Az idén gyógyhellyé nyilvánításának 80. évfordulóját ünneplő Lillafüred több száz millió Ft támogatásban részesülhet a következő időszakban- hangzott el Budapesten a magyarországi gyógyhelyek fejlesztéséről tartott szakmai konzultáción.
 

A pályázatot várhatóan augusztusban írják ki, így a fejlesztések már 2016-ban elkezdődhetnek. A tervek között szerepel többek között a Zsófia-kilátó újjáépítése, egy túraút kialakítása a Szeleta-barlanghoz, a Hámori-tó körüli sétány rendbetétele és továbbfejlesztése, a Szent István Barlang melletti parkoló és környékének, valamint a Szinva-forrás környezetének rendbe tétetele, tematikus park kialakítása. A projekt részeként fejlesztenék a Kohászati Múzeumot is.
Dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár elmondta: nem kisebb projekteket, hanem komplex rehabilitációs és fejlesztési programokat támogatnak elsősorban, egy minimum 5 éves gyógyhelyfejlesztési stratégia alapján, amelyben szerepeltetni kell nemcsak az önkormányzati, hanem a szolgáltatói projektjavaslatokat is.
A februárban kezdődött konzultáció témája a gyógyhelyi fejlesztésekre 2020-ig rendelkezésre álló európai uniós források felhasználása. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon (GINOP 7.) keresztül olyan fejlesztések támogatására nyílhat mód, amelyek célja, hogy nemzetközi szinten is versenyképes gyógyászati, gyógyturisztikai attrakcióvá váljanak az ÁNTSZ Országos Tisztiorvosi Hivatala által gyógyhellyé minősített települések, illetve településrészek. A résztvevők 16 gyógyturisztikai helyszínt képviseltek.
A települések képviselői beszámoltak előzetes fejlesztési elképzeléseikről, így a tervezés alatt álló pályázat végleges feltételrendszerének kidolgozása a fejlesztési igények ismeretén alapulhat.
Szóba került számos olyan lehetséges projektelem, amely – illeszkedve a gyógyhely sajátos adottságaihoz – a vendégek számára a szabadidő eltöltését kellemessé, élményszerűvé teheti.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp