2024. 07. 19. péntek

Emília
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Rezsicsökkentés AVE módra???

„Megkaptam  az idei első negyedéves számlát, és míg a tavalyi évben 5797 ft-ot, most 7400 forintot kell fizetnünk.
Az egész kormány harsog a rezsicsökkentésről, ezzel szemben az AVE több mint 26 százalékot emelt a díjon.
Szeretném megkérdezni, hogy hogyan tudják ezt indokolni? Egy részben önkormányzati cég szembe megy a kormány akaratával?

– kérdeztem ezt írásban Molnár Attila ügyvezetőtől, még március 27-én, amelyre az alábbi válasz érkezett, egy nap múlva:

„A holnapi napon tudok részletes válasz adni a kérdéseidre . Türelmedet kérem.”

Türelmes voltam, – ugyan választ nem kaptam – de ma ezt olvasom a boon-on: „Miskolc és környéke hulladék-gazdálkodási cége az AVE Miskolc Kft., ennek ügyvezetője, Molnár Attila elmondta, hogy 18,3 százalékkal kell többet fizetni, mint korábban, az edények bérleti díját viszont nem emelték meg a tervezett 5,2 százalékkal Miskolc városvezetésének kérésére. Igazából nem díjemelésről van szó, hanem új szerződéskötésről. Miskolc hulladékszállítási közszolgáltatói ciklusa ugyanis lejárt, ezért új, nemzetközi, nyílt közbeszerzési pályázatot írtak ki. Erre egyetlen cég, az AVE Kft.nyújtotta be ajánlatát, a már magasabb árakkal. Miskolc a pályázatot elfogadta, tehát ettől a hónaptól az ajánlatban szereplő árak az érvényesek.”

Szerintem Én számolok jól, de azért várom még a RoyalMagazinnak adott választ. A dolog ugyanis közérdekű!!!

Orosz B.Erika

Megérkezett Molnár Attila igazgató válasza 2013.04.03-án 14.19-kor

„A feltett kérdéseidre az alábbiakat tudom válaszolni :

A helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXXIX törvényben, az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV törvényben, és a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi XLIII.törvényben foglaltak alapján  Miskolc térségi társulása, az önkormányzati feladat-ellátási körébe tartozó hulladék begyűjtési, szállítási és szelektív hulladék gyűjtési közszolgáltatás, mint közfeladat ellátása céljából, közbeszerzési eljárást indított, amely ajánlati felhívása megjelent „Közszolgáltatási szerződés a Miskolc Térségi Konzorcium területén keletkező települési szilárd hulladékok begyűjtésére és ártalmatlanító helyre történő elszállítására vonatkozóan” címmel, az Európai Unió hivatalos lapjában 2012.10.05-én, 2012/S 192-316147 számon.

Az érintett önkormányzatok a begyűjtéssel és szállítással kapcsolatban fennálló, a közszolgáltató kiválasztására vonatkozó jogosultságot átadták a Konzorcium (Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és további 36 település önkormányzata) számára, melynek képviseletében az eljárás lefolytatására kijelölt eseti Gesztor Önkormányzat (Emőd Város Önkormányzat) járt el.

2012.december 08-án a pályázat sikeresen lezárult a bíráló bizottság a pályázatot érvényesnek és eredményesnek ítélte, és az AVE Miskolc Kft-t kihirdette nyertesnek.

A jogorvoslati határidőt követően 2012.december 18-án aláírásra került a hulladék begyűjtési, szállítási és szelektív hulladékgyűjtési közszolgáltatási szerződés, mely 2012.12.31 napjától 2022.12.31. napjáig tart.

A közszolgáltatási díj megállapítása a hulladék begyűjtési, szállítási és szelektív hulladék gyűjtési szolgáltatási díj megállapítására vonatkozó, mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően történt (64/2008.(III.28.) Korm.rendelet).

A díj megállapításánál figyelembe kell venni a jogszabályok, rendeletek, hatósági előírások, adók, vámok, járulékok változásait is.

2012.december 31-től a díjemelkedés mértéke a meghirdetett és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés szerint Miskolcon átlagosan 19 % volt.

Ez elsősorban a 2013. január 1-jétől az államnak fizetendő 3000 Ft/t lerakási járulék, az Energia Hivatalnak fizetendő 100 Ft/fő felügyeleti díj bevezetése miatt következett be.

Az Új Hulladék Törvény által 2013. január 1-jétől érvényesíthető + 4,2 % díjemelés Miskolcon nem került érvényesítésre.

A 2012.12.31. napjától hatályos közszolgáltatási díjat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 50/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelete szabályozta.

A Kormány által megkezdett rezsicsökkentés ez időszakban még nem érintette a hulladékkezelést, ez erre vonatkozó lehetőségek kivizsgálása, illetve törvényi kihirdetése folyamatban van.

Természetesen a törvény kihirdetését követően a szolgáltató azt maradéktalanul be fogja tartani . „

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek