2024. 07. 14. vasárnap

Örs, Stella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

Rendhagyó időkben rendhagyó az ünnep is

A koronavírus járvány átalakította mindennapjainkat, hétköznapi életünket, szokásainkat, így az ünnepeinket is. Nehéz időszak ez, amelyben sokszor hosszú heteken át a megszokottól lényegesen távolabbra kényszerülünk szeretteinktől, családunktól azért, hogy megóvjuk őket a vírus jelentette fenyegetéstől.

 

Ezekben az időkben máshogyan éljük meg legfontosabb ünnepeinket is, máshogyan készülünk a karácsonyra és az adventi időszakra is. Miskolc város vezetése mindannyiunk biztonsága érdekében arra kér mindenkit, hogy az idei ünnep legyen egy kicsit más, mint az eddigiek, legyen bensőségesebb, legyen biztonságosabb.

 

Miskolc nem akar lemondani az ünnepről, az adventi várakozás megéléséről, éppen ezért idén is lesz adventi koszorú a Szent István téren, és idén is lesz gyertyagyújtás, de nyilvános ünnepség és közönség nélkül, a résztvevők számát a lehető legkevesebbre csökkentve, hogy elkerülhető legyen a fertőzésveszély.

 

A négy gyertyagyújtást a Miskolc Televízió élőben közvetíti majd, négy héten át, minden vasárnap 17:45-től.

 

Az első vasárnapon, november 29-én a történelmi egyházak képviseletében Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi evangélikus lelkész, valamint Dr. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője és Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese gyújtja majd meg az adventi lángot.

 

A második alkalommal, december 6-án, Papp András görögkatolikus esperes, valamint Badány Lajos önkormányzati tanácsnok, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese és Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő lesz jelen a gyertyagyújtáson.

 

Advent harmadik vasárnapján, december 13-án, Szabó Sándor református lelkész, valamint Szopkó Tibor önkormányzati tanácsnok és Erdei Sándor önkormányzati képviselők gyújtják meg az adventi gyertyát.

 

December 20-án pedig Juhász Ferenc római katolikus esperes, valamint Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere, Varga Andrea Klára alpolgármester és Dr. Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője gyújtja meg az utolsó adventi gyertyát.

 

Arra kérünk mindenkit, hogy aki részese szeretne lenni az ünneplésnek, az a Miskolc Televízió közvetítését kövesse figyelemmel, és ne menjen ki személyesen a Szent István térre.

 

Ünnepeljünk együtt – otthon, együtt – lélekben!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…