2024. 06. 14. péntek

Vazul
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Plusz háromszázmilliót kap a polgárőrség

 Október 23 – Borsodi polgárőrök elismerése
Nemzeti ünnepünk, október 23-a tiszteletére az Országos Polgárőr Szövetség díszünnepséget tartott október 18-án, Budapesten. A megemlékezés mellett jutalmak, elismerések átadására is sor került, ahol több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgárőr munkáját is díjazták.

Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében kiemelte, hogy a Kormány és a Belügyminisztérium stratégiai partnerként tekint a Polgárőrségre, és minden segítséget megad ahhoz, hogy a szervezet még professzionálisabban működjön. Jó bizonyíték erre, hogy az Országos Polgárőr Szövetség részére az idei évre előirányzott hétszázmillió forintos támogatást további háromszázmillió forinttal egészítették ki. Jövőre pedig már több mint egymilliárd forinttal támogatják a Polgárőrség munkáját. A rendezvényen több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgárőröknek is adtak át díjakat, elismeréseket.

 

Az Országos Rendőr-főkapitány a polgárőrségben végzett áldozatkész szakmai tevékenységük, kiemelkedő, eredményes munkájuk elismeréseként főkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

 

·         Török Barnabást, az Országos Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottságának elnökét.

 

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége példamutató polgárőr tevékenységükért, eredményes, áldozatkész munkájuk elismeréséül az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntetésben részesítette:

 

·         Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a Mezőkövesdi Polgárőr Egyesületet

 

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőrséggel végzett kiemelkedő együttműködése elismeréseként az „Év Polgárőr Pedagógusa” kitüntetésben részesítette:

 

·         Molnár Tiborné (Polgárőr Egyesület Taktakenéz)

 

Példamutató polgárőr tevékenységéért, eredményes, áldozatkész munkája elismeréséül az „Év Polgárőre” kitüntetést vehetett át:

 

·         Lovász László (Tarcali Polgárőr Egyesület elnöke)

 

Az elismerések átadását követően Mága Zoltán hegedűművész ünnepi műsorát nézhették a résztvevők, aki a helyszínen bejelentette, hogy a polgárőrség támogatásaként az újévi koncertjére száz darab tiszteletjegyet ajánl fel.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek