2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Március első vasárnapja: Kézműves Kupa 2016

Március első vasárnapja: Kézműves Kupa 2016

A BOKIK által szervezett rendezvény ma már egyet jelent a magas szintű szakmai tudással

Minden évben nagy várakozás, és sok-sok munka előzi meg a Kézműves Kupa megrendezését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Összehangolt előkészítést igényel ugyanis, hogy a szépészeti szakmák legnagyobb országos versenyét méltó körülmények között, magas minőségi színvonalon bonyolítsák le a szervezők.

Idén március 6-án, vasárnap lesz a Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és -építő Bajnokság, Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny. A helyszínt – a több éves hagyománynak megfelelően – a miskolci Generali Aréna adja.
„Büszkék vagyunk erre a rendezvényre, hiszen amellett, hogy megmérettetési lehetőséget biztosítunk az ország, sőt Európa különböző részeiből érkező versenyzőknek, emléket is állítunk olyan nagynevű helyi mestereknek, akik példaadóan, áldozatos munkával nevelték a szakmai utánpótlást, értek el sikereket, és hozzájárultak ahhoz, hogy a „Kézműves Kupa 2016” ma már nemzetközi hírnévnek örvend” – nyilatkozta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a rendezvényről. Elmondta, a kamara fontosnak tartja, hogy ezek a kiválóságok követendő szakmai idolként álljanak a fiatalok előtt!
A „Kézműves Kupa 2016” – köszönhetően az elmúlt évek alatt felépített brandnek – ma már egyet jelent a minőséggel, a magas szintű szakmai tudással. Nem mellesleg pedig Miskolc városának jó hírét vivő, tavaszt köszöntő rendezvény is. A március 6-i versenyre február 29-ig lehet nevezni. Bővebb információ a www.bokik.hu honlapon, és a rendezvény facebook oldalán található.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp