2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Lillafüred – ez a nap a kisvasútról szólt

Lillafüred – ez a nap a kisvasútról szólt

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút volt a „főszereplő” szeptember első szombatján: több ezren vettek részt a Kisvasutak Napján. A programok három helyszínen, Lillafüreden, a Fazola kohónál és Garadnán zajlottak.  A nap folyamán a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényei módosított menetrend szerint közlekedtek. 

A Magyar Turizmus Zrt. tavaly inditott országos kampányt az erdei kisvasutak népszerűsítésére. Az volt a cél, hogy ráirányítsuk a figyelmet ezekre a személyszállítókra. Az akkori rendezvénysorozat zárásása Királyréten volt. A sikeres program után esett a választás Lillafüredre, hogy itt rendezzük meg a második alkalommal a Kisvasutak Napját. A környék rendkívüli adottságokkal rendelkezik, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal a Bükk számos csodálatos helyére el lehet jutni. A nap folyamán bemutatkoznak a hazai erdei kisvasutak, még a Nyugat-Dunántúli régióból is érkeztek erre a programra – fogalmazott köszöntőjében, a rendezvények központi helyszínén, a Fazola-kohónál Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója.
A Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen szerveztük meg a Kisvasutak Napját. Megtiszteltetés, hogy helyet adhattunk az országos rendezvénynek. Arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy az elmúlt évben – az utasforgalmat tekintve – a Lillafüredi Vasút bizonyult a legnépszerűbbnek Magyarországon. Társaságunk kiterjedt közjóléti és turisztikai tevékenységet folytat: a Lillafüredi mellett Pálházán is fenntartunk egy erdei vasutat, négy erdészeti erdei iskolát és több mint hetven erdei kirándulóhelyet üzemeltetünk. Ebben az évben 870 millió forintot költünk közjóléti fejlesztésekre. Arra biztatok mindenkit, hogy ne csak ilyen alkalmakkor, hanem egész évben vegye igénybe az általunk nyújtott szolgáltatásokat  – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Az állami erdészeti társaságok tulajdonosi jogainak gyakorlója, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nevében dr. Halász Zsolt, igazgató köszöntötte az egybegyűlteket.
Lillafüreden a hazai kisvasutak bemutatkozó tablókiállítása mellett a kisvasút járműveit is megnézhették a résztvevők. Ezen túl az MVK Zrt. jóvoltából két veterán autóbuszt is kiállítottak. Folyamatosan váltották egymást a gyerekek az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskoláinak kézműves foglalkozásain, és nagy sikert aratott a sétalovaglás is.
Garadnán Decathlon íjászat és Mókus odú játszótér várta a kicsiket. A családok pedig akár közösen is bejárhatták a Pisztráng tanösvényt.
A Fazola-kohónál levő színpadon egész nap egymást váltották az előadók: fellépett a 4-Dance Club gyerek-és felnőtt műsorral, a Miskolci Majorette, a Ködmön Se Tánc és az Ámulat társulat. A végére maradt a sztárfellépő, a 100 Folk Celsius emlékezetes koncertje zárta a rendezvényt.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp