2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Közlemény a helyi adókkal kapcsolatos csekkek kiküldéséről

A gépjárműadóval, építményadóval, telekadóval és az iparűzési adóval kapcsolatos feladatokat végző központi, elektronikus rendszert (ASP ADO) nem az Önkormányzat, hanem a Magyar Államkincstár működteti. 2019-ben Miskolcnak is kötelezően csatlakoznia kellett ehhez a központi, elektronikus rendszerhez, amely most vizsgázott – a tapasztalatok szerint rosszul.

 

A Miskolci Önkormányzat adóhatósága minden szükséges adatot idejében feltöltött a központi rendszerbe, a működtetői szerint azonban túlterheltség miatt a program nem tudta kellő időben ellátni a feladatát. Tovább súlyosbította a problémát a postához egyszerre nagy számban megérkező, kézbesítendő csekkek miatti túlterheltség is.

 

Az önkormányzatnak egyik folyamatra sem volt semmilyen ráhatása, mivel sem a posta, sem az ASP rendszer működtetésébe nem szólhat bele.

 

A késedelmi kamat összegét a központi rendszer automatikusan számítja ki, kiszabására jogszabályok kötelezik az önkormányzatot, ezek módosítása pedig jelen pillanatban kormányzati hatáskör.

A központi rendszer rossz működéséből adódó gondok nemcsak Miskolcon, hanem minden megyeszékhelyen jelentkeztek.

 

Fontos azonban, hogy a befizetésekkel még senki sem késett el, így pedig a bírság is elkerülhető. A befizetési határidő ugyanis a március 15-ei nemzeti ünnep miatt kitolódik március 16-án éjféig. Eddig az időpontig mindenki pótdíj nélkül befizetheti a csekket, amelyet a posta korábbi közlései szerint határidőig eljuttatnak mindenkihez.

 

Emellett az ügyfélkapun keresztül mindenki azonnal megnézheti, mennyit kell befizetnie, milyen jogcímen, és melyik számlaszámra, és akár azonnal át is utalhatja az összeget, ehhez nem kell mást tenni, mint rákattintani a következő linkre:

https://ohp-20.asp.lgov.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek