2024. 07. 23. kedd

Lenke
1 EUR 390 HUF
1 GBP 464 HUF

Közel 300 millió az ÖNHIKIS településeknek

dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:
A Nemzeti Ügyek Kormánya 2011-ben újra lehetővé tette, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került megyei önkormányzatok forráshoz jussanak az úgynevezett ÖNHIKI támogatásnak köszönhetően. Az idei, első ütem kapcsán (még további két ütem várható) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 290 millió 760 ezer forint összegű támogatáshoz jutott.
Ez különösen fontos segítség abban a helyzetben, amelybe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzatot a szocialista kormányzat sodorta, amely 2006 és 2010 között évente közel kétmilliárd forintot vont ki az önkormányzat költségvetéséből, teljes mértékben eladósítva azt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat jelenlegi vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa fenntartott intézmények a szolgáltatás színvonalát megtartva a lehető leghatékonyabban láthassák el közszolgálati feladataikat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései közül 196 önkormányzat kapott közvetlen segítséget a Magyar Kormánytól összesen 2 milliárd 151 millió 776 ezer forint összegben.

Ez a jelentős összeg részben annak köszönhető, hogy a települési önkormányzatok a térség országgyűlési képviselőin keresztül is bebizonyították: erőn felül működnek, és megérdemelten kapnak állami segítséget. Köszönet vezetőiknek a kitartó munkáért és a helytállásért!

Mint az szintén ismert, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, mint a megye legnagyobb intézmény fenntartója és foglalkoztatója optimális gazdálkodásra és működtetésre törekszik, ennek során a lehető leghatékonyabban használja fel az adófizetők pénzét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vezetése 2010 decembere óta folyamatosan intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a lakosság érdekeinek szem előtt tartása mellett megőrizze a gazdálkodás stabilitását!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Állatkínzás Kerekhegyen
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő. Állatkínzás miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 40 éves helyi nőve…