2024. 07. 16. kedd

Valter
1 EUR 391 HUF
1 GBP 466 HUF

Közbiztonsági fórum Kazincbarcikán

Belügyminiszteri utasításra közbiztonsági fórumokat rendeznek a térség településein, az elsőt Sajólászlófalván, a másodikat pedig Kazincbarcikán tartották.

A fórumra a helyi nevelési-oktatási intézmények, társszervezetek, szociális és egyéb intézmények vezetői, képviselői, továbbá az önkormányzat tisztségviselői kaptak meghívást. A megjelenteket Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere köszöntötte, majd Dr. Toldi-Tóth Gábor rendőrkapitány tartott bevezető tájékoztatót.
Mint elmondta: 1957-ben alakult az első rendőri szerv hat fővel, majd ahogy nőtt és fejlődött a város, úgy bővült a hatóság, éppen 25 esztendeje pedig ott székel, ahol jelenleg is megtalálható.
A 90-es évek elején indult be a rendőrségi őrs program, így a területen Sajószentpéteren, Rudabányán és Sajókazán alakultak ilyenek.
Közigazgatásilag 2012 nyarán negyven település tartozik a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területéhez, ezek között van három város, számos átlagos népességű település és egy alig száz fős kistelepülés is.

Dominál a vagyon elleni

Dr. Toldi-Tóth Gábor elmondta azt is, hogy a bűncselekmények 70 %-a hat településen történik: Kazincbarcika, Sajószentpéter, Sajókaza, Rudabánya, Mucsony és Ormosbánya sorolható ide.
Továbbra is a vagyonelleni bűncselekmények dominálnak, ez közel 60 %, s ezen belül például nőtt a lopások száma. A közlekedési helyzetkép elemzésekor elhangzott: az idei évben egy halálos kimenetelű baleset történt, viszont nagyon sok volt az anyagi káros baleset, ezeken a statisztikákon próbálnak tovább javítani. Arról is szólt, hogy a közbiztonság meghatározója a lakosság felé az, hogy mennyi rendőr van az utcákon, tereken, és azok milyen jellegű, s mennyire hatékony munkát végeznek.
Összességében kiemelte, hogy úgy érzi: a városban a közbiztonság kérdésében
pártsemleges álláspont alakult ki és ez nagyon sokban segíti a kapitányság eredményes munkáját.

A „csodafegyver”

2009 óta működik térfigyelő és képrögzítő rendszer Kazincbarcikán, a városi önkormányzat, a helyi, a megyei és az országos rendőrség együttműködésében. A tizenöt kamerával indult rendszert az elmúlt években tovább fejlesztették, így most harminchárom kamera figyel a nap 24 órájában a város különböző pontjain. Szitka Péter polgármester a fórumon beszámolt a fejlesztés menetéről, a múltbeli aggályokról, majd a rendszer működéséről, illetve tapasztalatairól.
Ezt egészítette ki a rendőrkapitány, közös véleményük az volt: hogy a bűnmegelőzés terén a kamerák nagyon jó célt szolgálnak, és a felderítésekhez is sok esetben hasznos segítséget nyújt a „csodafegyver”.

Vandálok, csendháborítás, bringások és kukások

A fórum során a Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy két tagintézményükben is gondot jelent a külső személyek általi vandalizmus, leginkább az esti, éjszakai és hétvégi időpontokban. Az ott lévő műfüves pályákon folyamatos a rongálás, a megelőző intézkedések eredménytelenek voltak eddig, s most kérnék a rendőrség hathatós segítségét a gyakran csapatokba verődött vandálok ellen. A kapitány együttműködéséről biztosította az iskolavezetőt. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke jónak értékelte a rendőrség munkáját, ő a csendháborítások ellen emelt szót. A helyi polgárőrség alelnöke az iskola igazgató által elmondottakat erősítette meg, további általános problémákat és ötleteket felvetve.
A helyi kerékpáros szokásokat is elemezték a jelenlévők és frekventált téma volt a kukázók problémája is.
Az Irinyi középiskola tagintézmény-vezetője hozzászólásában azt emelte ki, hogy milyen hatékonyan működött az a prevenciós óra, ami a rendőrkapitánysággal együttműködésben zajlott és számít ennek folytatására is.
A fórum kötetlen beszélgetéssel zárult, melynek célja a problémák megbeszélése és a partnerek egymásra találása volt.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek