2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

FOLYTATÓDIK A DÉLI TEHERMENTESÍTŐ FELÚJÍTÁSA Miskolcon

A miskolci önkormányzat május 29-én megkezdte a Kiss Ernő út, vagy ahogy sokan ismerik, a déli tehermentesítő teljes felújítását. A beruházás a TOP-6.1.5-16-MI1-2017-00002 számú „Kiss Ernő utca felújítása valamint a Thököly Imre utca és a Hideg sor felújítása és kiszélesítése” című projekt részeként valósul meg.

Kiss Ernő út felújítása két fő munkaszakaszból áll. Az első 2019. május 29-én indult, ekkor szakaszos sávlezárás mellett a MIVÍZ Kft. szakemberei alvállalkozó bevonásával megkezdték a külső sávban az úttesten lévő vízelvezető-nyílások áthelyezését.
A második szakasz jelenti az útfelújítás jelentősebb részét. Ezt az iskolai nyári szünetre időzítve június 19-ével kezdik, először a forgalomtechnika kiépítésével, aminek eredményeként irányonként egy-egy forgalmi sávon lesz járható a Kiss Ernő út, várhatóan szeptemberig.

Négy helyett csak két forgalmi sávot lehet használni

A Kiss Ernő út felújításának második szakaszában a négy forgalmi sáv közül egyet-egyet mindkét irányból lezárnak. Ezután kezdik a meglévő aszfalt felmarását 1 cm vastagságban, a marásnál mélyebb kátyúk kijavítását, az aszfaltozással érintett szakaszon található közműaknák, szerelvények, víznyelők szintbe emelését és az új szegélykövek lerakását, valamint a szalagkorlát cseréjét. Ezt követi a teljes aszfaltozás és a járdák helyreállítása. Kicserélik az útvonalon található fedett buszvárókat és a buszmegállók burkolata is megújul.
A felújítással az út vonalvezetése nem változik, tengelye megegyezik a jelenlegivel. Épp ezért 22 darab fát is ki kell vágni, amelyek jelenleg is akadályozzák a forgalmat, belógnak az út felé, gyökérzetük pedig kárt okoz a Szinva patak medrében és magában az útszelvényben is. Ezeket a fákat a vegetációs időszak végén 44 darab új facsemetével pótolnak, melyeket a Szinva patak folyásirány szerinti bal partjára ültetnek.
A felújítás idején az önkormányzat időszakosan sárga villogóra állíttatja a közlekedési jelzőlámpákat a tehermentesítőn, de szükség esetén rendőri irányítást is kérnek.
A munkálatok idején rövid időre akár teljes útzár is lehetséges.

A második szakasz idejére javasolt kerülőutak

Az önkormányzat a forgalomszámlálási adatok alapján modellezte a Kiss Ernő út felújításával járó helyzetet. A számítások alapján a máskor is szokásos forgalmi helyzeteken felül nem várható jelentősebb torlódás. Ugyanakkor kerülő útvonalat ajánlanak azoknak, akik a város déli része vagy a belváros felé indulnak reggel. A legkisebb áteresztőképességű szakaszt az Újgyőri főtér környezete jelenti, így az egyik javasolt kerülőút, amellyel Diósgyőr felől az Újgyőri főteret ki lehet kerülni: Fürdő utca – Alsó Szinva utca– Vasgyári út, majd visszatérés a Kiss Ernő útra, vagy tovább a Vargahegy felé.

Másik javaslat a Győri kapu útirány. Ennek előnye, hogy a belváros felé nem kell visszatérni a Kiss Ernő utcára, hanem a Szent István utca irányában, illetve balra nagyívben az északi tehermentesítő felé lehet haladni. Ezt az útirányt használva visszafelé, Diósgyőr irányában sem kell érinteni a munkaterületet.
Nagyobb kerülővel ugyan, de a Lórántffy utca – Muhi utca – Gózon Lajos utca – Csermőkei út – Ruzsinszőlő dűlő – Hideg sor útvonalon is megközelíthető a belváros, illetve a Csermőkein továbbhaladva a város déli területei.
Mivel ugyancsak sokan használják – akár kerülőútként is – a Hidegsort, így annak felújításához az önkormányzat kérésének megfelelően csak a Kiss Ernő út befejezése után kezd hozzá a kivitelező, biztosítva az összes lehetséges kerülőútvonalat a közlekedők számára.
A javasolt kerülőutakat KRESZ táblák jelzik.

Buszok a villamossínen

A Kiss Ernő út felújítási munkálatainak idején a Győri kapuban várható nagyobb forgalom tehermentesítésére az MVK Zrt. az Andrássy utca–Testvériség utca kereszteződéstől az 1-es és 54-es járatait mindkét irányban a villamospályán közlekedteti, a buszok a villamosok megállóhelyein állnak meg – ezzel segítve a gépjárműforgalom viszonylag gyorsabb és egyenletesebb haladását.
A város egyeztetett a hulladékszállítást végző céggel is, így ürítési napokon a forgalmi csúcsidőszak után szállítják el a szemetet a kerülőútként javasolt utcákból.

Már több mint 1400-an választották Miskolcon az autós bérletet

Az MVK Zrt. – nem csak az érintett szakaszon autózókat –igyekszik átcsábítani a közösségi közlekedésre. A Kiss Ernő út felújításának idején ugyanis a város kérésére bevezette a kedvezményes, hóközi, azaz 30 napos Autós bérletet június 1-től. A buszra és villamosra is érvényes bérlet ára 3900 forint, vagyis annyiba kerül, mint egy diákbérlet. Az Autós bérlet ugyanúgy korlátlan számú utazásra érvényes egy fő részére az MVK Zrt. villamos- és autóbuszjáratain, Miskolc közigazgatási határáig, az érvényes forgalmi engedély felmutatásával a kezdő nap 0:00 órájától a következő hónap azonos napját megelőző nap 24:00 óráig. Ehhez az értékszelvényen tintával, olvashatóan, javítás nélkül fel kell tüntetni az érvényes forgalmi engedély számát. Az új, kedvezményes bérlettel kifejezetten a városban egyedül autózókat „kínálja meg” Miskolc közlekedési vállalata azzal a céllal, hogy ezzel is csökkentse az autós forgalmat, és növelje a környezetbarát közösségi közlekedésben részt vevők arányát.
Az MVK Zrt. közlése szerint a vártnál is nagyobb sikert arat a miskolci Autós bérlet. Az országosan egyedülálló bérletet június 1-től árusítják, eddig 1490-en vásárolták meg. Ez a közlekedési vállalat által tervezet eladásnak másfélszerese.

A projekt 100 %-os támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege nettó 1 065 000 000 Ft.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…