2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Fejlődő egészségügyi ellátás

A felújított orvosi ügyelet és védőnői szolgálat Rákóczi út 51. szám alatti épületének projektzáró ünnepségét tartották szeptember 15-én. A korszerű létesítményt Rónavölgyi Endréné polgármester, Bobkó Géza városi főorvos, illetve a kivitelező szerencsi Szivárvány Építőipari Kft. képviseletében Boros István ügyvezető igazgató adta át a lakosok, a nővérek, az orvosok  és az ápolók részére.
A polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a beruházás mintegy száztíz millió forint összegű Európai Uniós támogatásból valósult meg, amelyből a városnak mindössze öt millió forintot kellett finanszíroznia. A munkálatok során az épületet kívülről és belülről felújították, berendezési tárgyakat szereztek be, és új rendelőket alakítottak ki.
Az igazgató főorvos ehhez hozzátette, hogy a felújítás az ellátás teljes spektrumát felölte. Kulturált körülményeket teremtettek és korszerű technológiájú berendezéseket alkalmazhatnak, amelyek fontosak a beteg és az orvos számára egyaránt.
Ezt követően átvágták a bejáratnál elhelyezett nemzetiszín szalagot, majd a megjelentek megtekintették az elkészült intézményt.
A színvonalas ünnepi műsort a Fanfár Szerencsi Ifjúsági Fúvósegyüttes tagjai és a szerencsi Bocskai István Gimnázium diákjai adták.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek