2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Ennyi szén még Borsodban sincs!

Ennyi szén még Borsodban sincs!

Egy borsodi szénkereskedelemmel foglalkozó vállalkozást ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának munkatársai.
Az adózó, az általa kiállított készpénzfizetési számlák szerint, feltűnően sok, napi 100-250 tonna szenet értékesített Szlovákiába.
A vonatkozó szabályozás szerint, uniós tagállamba történő értékesítés esetén nem kell Magyarországon általános forgalmi adót fizetnie az eladónak, ha igazolja, hogy az áru elhagyta az ország területét. Ez a kötelezettség a vevőt terheli, melyet a saját tagállamában kell teljesítenie.

A vizsgált ügyben a vállalkozás nem tudta dokumentumokkal bizonyítani, hogy az általa megjelölt árumennyiséget Szlovákiába fuvarozták, de több ellentmondást is feltártak a revizorok.
A szlovák vevő nem tudott magyarázattal szolgálni arra, hogy az eredetileg Szlovákiából származó szenet miért szállították először Magyarországra, majd onnan vissza Szlovákiába. Aggályos volt az is, hogy a nemzetközi fuvarleveleket a vevő töltötte ki, holott a szállítmányozást nem is ő, hanem állítólag egy másik szlovák vállalkozás végezte. Az adóellenőröknek gyanús volt továbbá az is, hogy a magyar adózó nem tudta megjelölni a járművet, amellyel – a dokumentumok szerint – az árut Szlovákiába szállították.

A szlovák adóhatóságtól kapott adatszolgáltatás megerősítette az ellenőrök feltételezését, mely szerint a papírokon szereplő szlovák vevő és a szlovák fuvaros a valóságban nem létezik, a megjelölt név és cím is fiktív.

Mindezek alapján az adóhatóság nem látta bizonyítottnak a szén Közösség területére (Szlovákiába) történő kiszállítását, ezért az adózó terhére, több mint öt millió forint adóhiányt állapítottak meg ÁFA adónemben, és mintegy két és fél millió forint adóbírságot is kiszabtak a részére.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp