2021. 10. 16. szombat

Gál
1 EUR 360 HUF
1 GBP 426 HUF

Célegyenesben a falépítés!

Bámulatos összefogás a Miskolci Autista Alapítványért

Végül diákok és pedagógusok fejezik be a Miskolci Autista Alapítvány számára életmentő támfalat. A mintegy 50 méter hosszú háromszintes építményen a tervek szerint 2021. február 19-én pénteken dolgoznak utoljára. A  B-A-Z Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (CSEÖH) szervezésében, Jernei Péter irodavezető irányításával hat alkalommal legalább 170-en szorgoskodtak az építkezésen és összesen több mint 500 önkéntes munkaórát áldoztak az ügy érdekében. A fal felét így ők építették meg.

Egy több mint három méter magas kőfal védi tehát mostantól a Miskolci Autista Alapítvány csapadék idején vízben álló szálláshelyét a Csermőkei úton, melyben 50 súlyosan sérült autista fiatal lakik. A szerveződés munkatársai, az érintett fiatalok és azok szülei kezdték építeni a falat szabadidejükben és hétvégéken, saját erőből azonban nem tudták befejezni a feladatot, ami nemcsak sok munkával hanem hatalmas anyagi áldozatokkal is járt. Később Miskolc városvezetése mozgósítása nyomán a DVTK szurkolói csapata tett előrelépést az ügyben és vállalkozók, adományozók is csatlakoztak a felhíváshoz, amire azonban végül legérzékenyebben a diákok és pedagógusok reagáltak. Esőben, sárban, hóban is építették a falat, hogy végül február második felében elkészülhessen az.

Az önkéntesek között a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium cserkészei és a Berzeviczy Gergely Technikum diákjai is dolgoztak. A Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum vezetése sok diákot és a fél tanári  kart is mozgósította, de jelentkeztek tanárok és diákok együtt a Martin János Szakközépiskolából is. A  Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumából háromszor is csatlakoztak a felhíváshoz és pénteken a  Kandó Kálmán Informatikai Technikum diákjai is másodjára vesznek részt a jótékony akcióban. A mozgósításban az iskolák fenntartója, a Miskolci Szakképzési Centrum kiemelkedő munkát végzett.

Az alapítvány munkatársai rendkívül hálásak a támogatásért, hiszen komoly fenyegetés hárult el a fal megépülésével. A szerveződés vezetői most abban bíznak, hogy tudnak még tovább mozgósítani, hogy a vízelvezetés és a tereprendezés is elkészülhessen a székhely környékén, hiszen ez jelentene teljes biztonságot.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum