2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Abaúji ünnep

Megalakításának 20. évfordulóját ünnepelte pénteken Encsen az Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség (ATÖSZ). A rendezvényen részt vett, köszöntőt mondott és előadást tartott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.


Fotó:Eszmecsere, balról: Béres László, Török Dezső, Szeles András, Demeter Zoltán

A résztvevőket, mint a házigazda település polgármestere, Szeles András üdvözölte. Ezt követően köszöntőt mondott Rakaczki Zoltán, az ATÖSZ elnöke. Béres László, ügyvezető igazgató beszámolót tartott az elmúlt 20 évről. Kitért a kezdetekre, amikor meg kellett teremteni a szervezet működési feltételeit, finanszírozási hátterét. Nagy vonalakban ismertette az elvégzett munka jellegét, eredményeit.

A térség két országgyűlési képviselője, Hörcsik Richárd és Demeter Zoltán is méltatta a szervezet  térségfejlesztés terén végzett munkáját. A rendezvényt köszöntötte Török Dezső,  a megyei közgyűlés elnöke.  Méltatta az ATÖSZ munkáját, az összefogás jelentőségét. A köszöntőt követően a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei pályázatainak a jelenlegi állásáról, a folyamat előrehaladásáról, valamint a 2017-es tervekről tartott tájékoztatót.


Ódor Ferenc,
az encsi járási hivatal vezetője pohárköszöntőt mondott, illetve, mint egykori abaúji képviselő megemlékezett a szervezet alapításáról. Az ATÖSZ elnöke Abaúj fejlesztéséért plakettet adott át hét személynek.

Az ATÖSZ elnöke adta át az Abaúj fejlesztéséért plakettet Török Dezsőnek

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…