2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Ábrahám Edit: „Nyitott vagyok egy új párkapcsolatra”

Ábrahám Edit: „Nyitott vagyok egy új párkapcsolatra”

Unokája tanítja hajat fonni a kétszeres nagymamát, ugyanis fiús anyaként ilyen tudásra nem volt szüksége. Ábrahám Edit fiatalos lendülettel éli az életét, sőt egy új kapcsolattól sem zárkózik már el.
 „Már a picire is vigyázok időnként, a nagyobb hetente egy napot ott tölt nálam, nagyon szeretek vele lenni, rendkívüli módon feltölt engem. A családom kitölti az életemet, de az is igaz, hogy a nagymamaság is olyan, amit tanulni kell” – kezdte Edit. „Nekem például azt, hogy ne mondjam mindig, hogy voltak a dolgok, amikor én lettem édesanya. A mai fiatalok sok mindent máshogy csinálnak, meg kell tanulnom nem beleszólni” – mondta a színésznő, aki úgy gondolja, engedékeny nagymama. „Mivel én fiús anya vagyok, nem tanultam meg anno a hajfonást, ez még nem megy jól. Léna még szertelenebb, mint a fiam volt, igazi vadóc, mindig mondom, hogy felér három fiúval is. Sokkal könnyebben szaladgálok utána most, 8 kilóval könnyebben, már majdnem olyan gyorsan tudok futni, mint ő. Ebben nagyon sokat segített a fogyás, amiről azt hittem, hogy ennyi idősen már nem olyan könnyű, de szerencsére tévedtem. Rátaláltam egy testsúlycsökkentő mátrixra, amelyben van például egy vadon termő szilvafajta. Bélseprűnek hívják ezt az egzotikus fajtát, és hát a változó korral lelassul az anyagcsere, ez pedig segített beindítani. Vagy van egy májvédő, ami nem engedi felszívódni a szénhidrátokat. A kúra segített, hogy megszűnjön az édesség utáni sóvárgásom, egy úgynevezett cukorgyilkos növénynek köszönhetően” – magyarázta a művésznő, aki azt is elmondta, hogy a 2 ruhaméretet eredményező fogyásához önsanyargatásra sem volt szükség. Edit hisz abban, hogy hatvan felett sem áll meg az élet.
 „Az életfilozófiám az, hogy nincsenek határok. Nem azt nézem, hogy mennyi van a személyimbe beírva. Ugyanolyan dolgokat csinálok, mint fiatalkoromban, annyi a különbség, hogy nem hordok például miniszoknyát, vagy nem megyek olyan sportra, ami veszélyes lenne. De mozgalmas életet élek, divatos, jó kis zenéket hallgatok és fiatalosan öltözöm, nem gondolok arra, hogy hány éves vagyok. Igyekszem nem a 20 évesekkel összemérni magamat, inkább a korosztályomban igyekszem jól kinézni” – mondta Edit. A színésznő a magánéletéről sem hallgat már tovább.
  „Nyitott vagyok egy új párkapcsolatra, de úgy tűnik, még senkinek nem sikerült átugrani a lécet, lehet, hogy túl magasra tettem. Ha jön egy olyan férfi az életembe, nem fogok ellenállni. Azt tapasztalom, hogy nem szeretik a férfiak a magabiztos nőket, én az vagyok, egy erős nő. Mi fog meg a másikban? Érzelmileg és intelligenciában összehangoltnak kell lenni, legyen jó ember, ápolt és empatikus. A műveltségben és az elért eredményekben is egy szinten legyünk. Ezek nagyon fontos dolgok, még ha tabu is róla beszélni. Nagyon sokan írnak nekem a közösségi médiában. Olyanok is, akik személyesen soha nem jönnének oda, és megütnek olyan hangnemet, ami nekem nem tetszik, főleg akkor, ha véletlenül nem válaszolok nekik. Abban biztos vagyok, hogy nem fogok soha a közösségi médián keresztül ismerkedni” – szögezte le a művésznő, aki szívügyekben menye tanácsaira sokat ad.
„Nagyon szeretem Dorinát, alkalomadtán hozzá fordulok tanácsért. Volt olyan, akivel találkozgattam, és kikértem róla a menyem véleményét is, higgadt volt és tárgyszerű, olyan dolgokra is felhívta a figyelmemet, ami nekem éppen fel sem tűnt, nagyon jól jön ilyenkor, egy harmadik, bizalmi szem” – avatott be Edit.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek