2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: versenyképes, nemzeti irányítású iparvállalatokra van szükség

Szijjártó Péter: versenyképes, nemzeti irányítású iparvállalatokra van szükség

A nemzetgazdaság kiszámítható és jelentős növekedéséhez – a nemzetközi nagyvállalatok befektetései mellett – versenyképes, nemzeti irányítású iparvállalatokra van szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. új beruházását bejelentő sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
A miniszter ismertette, hogy a Mol új, 280 milliárd forintból felépülő tiszaújvárosi petrolkémiai komplexumához a magyar kormány 11,7 milliárd forintos támogatást biztosít egyedi kormánydöntés alapján. A vállalat ezen felül – az üzembe helyezést követően – társasági adókedvezményeket is igénybe vehet, az állami hozzájárulás összértéke, az Európai Bizottság jóváhagyásával, 131 millió euró lehet – közölte. Hozzátette, hogy a támogatás a brüsszeli testület szerint a tisztességes piaci verseny akadályozása nélkül segíti a térség fejlődését. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ország történetében ez a legnagyobb olyan egyszeri beruházási támogatás, amellyel a magyar kormány magyar irányítású vállalatot támogat. A projekt ráadásul nem csupán a Mol regionális vezető szerepét erősíti, az új üzem a legkorszerűbb technológiákat alkalmazza, ez pedig egyezik azzal gazdaságfejlesztési céllal, hogy a beruházások terén a mennyiségi szempontok helyett mostantól a minőségi követelményeket kell szem előtt tartani – tette hozzá. A miniszter szerint a Mol döntése igazolja, hogy Magyarország megerősödött, hiszen a befektetésért más államok is jelentkeztek, így az új üzemért nemzetközi versenyben kellett helyt állni. Szijjártó Péter felidézte, hogy a vegyipar teljesítménye 12 százalékkal nőtt az idei első 8 hónapban, termelésének értéke elérte a 3500 milliárd forintot, és több mint 88 ezer embernek ad munkát Magyarországon. Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az új tiszaújvárosi üzem közvetlenül 200, hosszú távon is fenntartható munkahelyet, közvetve pedig több ezer új álláslehetőséget teremt. Hangsúlyozta, hogy nem pusztán vegyipari, hanem „ipartörténeti jelentőségű” beruházás indul, hiszen az a 10 legalacsonyabb jövedelmű európai régió egyikében valósul meg és csökkenti az országon belüli gazdasági egyenlőtlenségeket. Hozzátette, hogy az új petrolkémiai üzem – korszerű technológiájának köszönhetően – környezetbarát módon, zéró emisszióval állítja elő az európai polioltermelés 15 százalékát, termékeit az építő-, az autó-, a csomagoló- és a bútoripar hasznosítja, termelése pedig évente 70 milliárd forinttal gyarapíthatja a magyar GDP-t. Hernádi Zsolt szerint a Mol felismerte, hogy a motorikus üzemanyagok szerepét egyre inkább más anyagok veszik át, ezért a vállalat 5 évente másfél milliárd dollárt – 2030-ig összesen 4,5 milliárd dollárt – fektet a petrolkémiai üzletágba. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Üdv a pénzügy világában!
Az iskolás évek alatt sokan abszolút távol érezzük magunktól a matematikával összefüggő tantárgyakat, aztán a felnőtt életünkben mégis pénzügyekkel, s…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp