2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Stratégiai partnerség a befektetések és a beszállítások ösztönzéséért

Stratégiai partnerség a befektetések és a beszállítások ösztönzéséért

Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Nonprofit Kft. (NYPJMK) A NYPJMK célja, hogy 2014-20 között a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségben egymilliárd eurónyi tőkebefektetés valósuljon meg és 25 ezer új munkahely jöjjön létre, így az ország harmadik járműipari centrumává váljon Győr és Kecskemét mellett. Ezen célkitűzést támogatja a HITA szolgáltatásaival és programjaival. Az együttműködés aláírásával egyidőben elindult a HITA által életre hívott Befektetőbarát Településekért Program 3. szakasza, melyen 21 vasi és zalai település önkormányzata vesz részt.

A Kormány 2012-ben úgy határozott (1667/2012. (XII. 20.), hogy a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot kiemelt járműipari központtá nyilvánítja, egyúttal felhívta a nemzetgazdasági, a nemzeti fejlesztési és az emberi erőforrások miniszterét, hogy Zalaegerszeg – Szombathely – Szentgotthárd térségében a gépipar és az elektronikai ipar fejlesztéséhez kapcsolódó intézkedéseket prioritásként kezeljék. A program gazdasági létjogosultságát alátámasztja, hogy a magyar GDP 8%-a, az export 24%-a származik a járműiparból.

A HITA – melynek fő tevékenysége a Magyarországon megvalósuló külföldi befektetések ösztönzése, illetve a hazai kis- és középvállalkozások exporttörekvéseinek támogatása -, szakmai segítséget nyújt a projekt sikeres megvalósulásához.
A NYPJMK és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Közös célja a térség befektetői környezetének, befektetési helyszíneinek bemutatása a potenciális befektetői körnek, különösen jármű-, gépipari és elektronikai befektetők megkeresése esetén; térségi újrabefektetések elősegítése, a külföldi partnerekkel gazdasági kapcsolatok kialakítása és fejlesztése.
Ennek érdekében közösen végez majd a két szervezet befektetői környezettel kapcsolatos felméréseket, feltérképezik az iparági beszállítói láncokba potenciálisan becsatlakoztatható vállalkozásokat, beszállítói fejlesztési programok terveznek és bonyolítanak le együtt.

A NYPJMK koordinációs szervezetének munkáját segítő munkacsoportok közül a „Térségfejlesztés és infrastruktúra”, valamint a „Beszállító és vállalkozásfejlesztési” munkacsoportokba a HITA regionális képviselői is meghívást kapnak. A partnerek támogatják továbbá egymás kommunikációs és marketingtevékenységét, biztosítják a folyamatos információáramlást és információszolgáltatást a két szervezet között.

A partnerségi megállapodás aláírásával egyidőben elindult a Befektetőbarát Településekért Program (BETEP) 3. szakasza, melyen Vas és Zala megye 21 önkormányzat vesz részt. A HITA által szervezett program célja, hogy a magyarországi településeket felkészítse a hazai és nemzetközi beruházások fogadására. A képzés egyik fő célkitűzése, hogy a résztvevő önkormányzatokat felkészítsük a befektetői tárgyalásokra, oly módon, hogy a jövőben is felhasználható háttéranyagokat és gyakorlati tudást kapjanak. A program 3 szakmai modulból áll, melyek során a résztvevők hasznos elméleti és gyakorlati tanácsokat kapnak a befektetésösztönzésre, településmarketingre és a befektetőkkel történő kommunikációra vonatkozóan.
Az első BETEP képzéssorozatot (Közép-Dunántúl, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl) 45, a másodikat (Észak-Magyarország, Pest megye) 18 önkormányzat teljesítette sikeresen. Ők készítették el befektetésösztönzési stratégiájukat, melyben felmérték és értékelték a településük adottságait, előnyeit, hiányosságait, és ezek alapján meghatározták, hogy mely ágazatokra fókuszálnak, honnan várják a befektetőket, emellett konkrét javaslatokat is tettek a településük fejlesztésére vonatkozóan.
A folyamatos kapcsolattartásnak és a program interaktív jellegének köszönhetően a jelentkező önkormányzatok 90%-a sikeresen fejezte be a programot. A program végén a résztvevők értékelték a képzést: csak pozitív, vagy jobbító szándékú visszajelzéseket kapott a Hivatal. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a képzés hiánypótló volt, az önkormányzatok vagy egyáltalán nem, vagy nem ilyen színvonalú programon kaptak  befektetésösztönzési felkészítést korábban. Értékelésükben kiemelték a HITA szakértőinek tudását, személyes elhivatottságát.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Debrecen Business Forum 2024
A Kelet-magyarországi régió fejlődésének új perspektíváiról csaknem 300 üzleti szereplő - köztük a legnagyobb multinacionális vállalatok hazai vezetői…

További cikkek