2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Milliókat kereshetett, aki a járvány kirobbanása után vett ingatlant

Milliókat kereshetett, aki a járvány kirobbanása után vett ingatlant

20 százalékos növekedést lehetett elérni egy év alatt

A koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanását követően visszaesett az ingatlanpiac, a korlátozások miatt csökkent a kereslet, ami az árakban is egyértelműen megmutatkozott. Gadanecz Zoltán arról beszélt, akinek sikerült ebben az időszakban nyélbe ütnie egy üzletet, az egy év után akár 20 százalékos növekedést tudhat magáénak, ami több millió forintot jelenthet. A szakértő azt is megjegyezte, a fővárosi agglomerációban a Covid-helyzet miatt rendkívüli mértékben felértékelődtek az ingatlanok.

Miután 2020 márciusában azonosították az első koronavírus-fertőzötteket Magyarországon és életbe léptek a járványveszély miatt elrendelt kormányzati intézkedések, sok más szegmens mellett az ingatlanpiacon is egyfajta bizonytalanság uralkodott el. Alig pár hónap alatt jelentősen csökkentek a lakásárak, a kereslet is érzékelhetően visszaesett és a tranzakciók száma meg sem közelítette az előző év negyedévit.

Gadanecz Zoltán arról beszélt, így is sokan mertek lépni, volt akinek muszáj volt, de akadtak befektetési céllal vásárlók is, és ők jelentős profitra szert tettek azóta.

„2021-re egyértelműen magára talált az ingatlanpiac, és aki tavaly vásárolt lakást, az már most láthatja is annak az eredményét. Az árak fokozatosan visszaállnak a korábbi szintre, így akár 20 százalékos növekedéssel is tudnak számolni azok, akik egy évvel ezelőtt bátran léptek. Ez szinte minden esetben több milliós tétel, ami egy elég szép összeg főleg annak tudatában, hogy nagyon rövid időtartamról beszélünk” – fogalmazott.

A szakértő példaként említette, hogy az agglomerációban másfél évvel ezelőtt még 35 millió forintért kínált sorházak ma már az 50 millió forintot súrolják. Ennek oka, hogy a koronavírus miatt sokan kerestek nyugodtabb környezetet, az otthoni munkavégzésre történő átállás ugyanis lehetővé tette, hogy az emberek adott esetben kiköltözzenek a belvárosból.

Ezzel kapcsolatban szót ejtett arról is, mivel a használt családi házaknak is felment az ára Budapest vonzáskörzetében, ezért az újépítésűt sem akarták lejjebb tartani, így ott is egy jelentős drágulás tapasztalható. Ezen szintén sokan nyertek, akik még a járvány legelején lépni tudtak.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt is elmondta, a panellakások ára is egyik pillanatról a másikra zuhant le tavaly, de mostanra már visszaállt közel az eredeti szintre, tehát ott is jelentős hasznot lehetett realizálni.

„A panelpiac a legszélsőségesebb példa, mert most már szinte helytől függetlenül milliós négyzetméteráron lehet csak újépítésű panelhez hozzájutni. Egy-két okosabban összerakott beruházásnál el lehet csípni 700 ezer forint környéki négyzetméterárakat is, és ha valaki megtalálja ezeket a kivételeket, ott még akár ebben a felfutó időszakban is lehet megtérülő üzleteket kötni” – tette hozzá.

Gadanecz Zoltán végezetül azt tanácsolta, nyáron nagyon érdemes nyitott szemmel járni, az uborkaszezonban ugyanis jobb alkukat lehet kötni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Üdv a pénzügy világában!
Az iskolás évek alatt sokan abszolút távol érezzük magunktól a matematikával összefüggő tantárgyakat, aztán a felnőtt életünkben mégis pénzügyekkel, s…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp