2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Hogyan ne váljon boltkórossá a gyerek?

Hogyan ne váljon boltkórossá a gyerek?

A szülőknek kell megtanítani a tudatos költést

  Magyarországra is eljutott a híre annak az amerikai tinédzsernek, akinek édesanyja már négy állást is vállalt, hogy boltkóros gyermeke mindent megvásárolhasson magának, ami csak megtetszik neki. A szakember szerint itthon ez nem annyira jellemző szenvedélybetegség, ugyanakkor például a szintén sok pénzt felemésztő számítógépes játékok iránti vonzalom már megjelent a tinédzserek körében. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője szerint az ilyen szenvedélybetegségek megelőzésében is nagyon fontos szerepe van a szülői mintának, valamint a tudatos pénzügyi döntés megtanításának.

A magyar bulvársajtóban is bemutatták azt az amerikai családot, ahol az édesanya négy állás mellett épp egy ötödiket keres, hogy finanszírozni tudja boltkóros tinédzser lánya költéseit. A lány mindenféle márkás ruhát számolatlanul vásárol akkor is, ha később sosem hordja őket, de elnéző édesanyja szerint ez teszi boldoggá.

A szakember szerint a magyar fiatalok körében a boltkórosság nem jellemző, ugyanakkor számos költséges szenvedélybetegség megjelent már itthon is, amik például a figuragyűjtésekben vagy a számítógépes játékok iránti vonzalomban nyilvánulnak meg. „A mai tinédzsereket a médiumok megszokszorodózása miatt nagyon erős külső ingerek, úgynevezett ösztönzők érik, nagy a nyomás is, hogy a kortársaikat kövessék. Ráadásul sok mese, film úgy készül, hogy ahhoz minél többféle gyűjthető figura, kiegészítő, ruhadarab, egyéb termék legyen köthető. A szülőknek ilyenkor következetesen korlátokat kell szabni, és képviselniük kell, hogy egy bizonyos összeg felett már nem a gyerek jogköre, hogy mire költi a pénzt a család. Egy adott összeghatáron belül viszont megkaphatja a döntés jogát, hogy inkább moziba megy-e a barátaival, vagy megveszi a vágyott ruhadarabot, figurát vagy számítógépes játékot. A szülőknek kellene beszélgetnie a fiatalokkal arról is, vajon igazi barátság-e az, ahol a márka vagy egy tárgy birtoklása alapján ítélik meg egymást” – mondta Németh Erika, klinikai gyermek szakpszichológus.

Egyetért ezzel a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője is. „Nagyon fontos, hogy a diákok minél fiatalabb korban megismerkedjenek az alapvető pénzügyi fogalmakkal, hiszen korán kapcsolatba kerülnek a pénz világával. Ebben a szülőké a döntő szerep, az ő példamutatásuk meghatározza a fiatalok későbbi hozzáállását is. Ha bevonjuk őket a család pénzügyeinek tervezésébe, a vásárlásokba, akkor tinédzserkorukra már pontos képet tudnak alkotni a család anyagi helyzetéről. Ugyan lázadó korban nem feltétlenül fogadják el a korlátokat, de ha kiskoruktól fogva felállítunk bizonyos szabályokat, amiket következetesen betartunk, akkor ezt felnőttkorukban maguk is önként alkalmazni fogják” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

Javasolta például, hogy szabjunk meg egy keretösszeget, amiből gazdálkodhat a diák, így az ő döntése, mi fontosabb számára, mire szeretne költeni vagy gyűjteni épp. Ha ezen felül szüksége van valamire, a szülők ösztönözhetik, hogy a tinédzser kivegye a részét az adott tárgy árának összegyűjtésébe például diákmunka révén, a kisebbek pedig bizonyos összegért vállalhatnak extra házimunkát. Ha ugyanis olyan pénzt költ el a gyerek, amiért megdolgozott, a tapasztalatok szerint megfontoltabban költekezik, mint ha a szüleitől megkapja a teljes összeget.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Üdv a pénzügy világában!
Az iskolás évek alatt sokan abszolút távol érezzük magunktól a matematikával összefüggő tantárgyakat, aztán a felnőtt életünkben mégis pénzügyekkel, s…

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp