2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Borsod-Abaúj-Zemplén megyei delegáció utazott Kínába

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei delegáció utazott Kínába

Dr. Orbán Viktor miniszterelnök meghívására 2011. júniusában hivatalos látogatást tett a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke Magyarországon. A két-oldalú megbeszélések során megállapodás született arról, hogy a kínai állam a magyar vegyipar területén jelentős befektetéseket tervez, törekszik egy logisztikai-közlekedési platform magyarországi kialakítására, emellett célul tűzték ki a kereskedelmi forgalom kétszeresére történő növelését 2015-ig. Mindkét fél különösen fontos feladatnak tartja a két ország vállalatai közötti kapcsolatok javításának elősegítését és a kulturális kapcsolatok erősítését.

Ennek eredményeként, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2011. júliusában  gazdasági együttműködést kezdeményezett a kínai Jiangxi Tartományi Kormánnyal, majd 2012. júliusában pedig a Shandong Tartományi Kormánnyal.
E gazdasági jellegű kapcsolatok előrelépése miatt Dr. Mengyi Roland, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, miniszteri biztos elfogadta a Shandong Tartomány kormányzójának és a Jiangxi Tartomány kormányzójának meghívását. Ennek megfelelően 2013. január 12 – 21 között 8 tagú megyei delegáció utazott Kínába. A rangos delegációban Képviselteti magát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzaton kívül, Miskolc Holding, Bokik, és a megyei vállalatok vezetői. A látogatás szervezésében segített és a látogatás során a delegációt kíséri Jason Ding, a kazincbarcikai BorsodChem-Wanhua elnök-vezérigazgatója és a miskolci származású Dióssi Loránd, pekingi Magyarország Nagykövetség külgazdasági attachéja.
A kínai látogatás szervezése során, a hatékonyság miatt, a kínai partnerekkel együtt ügyeltek arra, hogy a kötelező protokoll események mellett, minél több kínai üzletemberrel, cégvezetővel találkozhasson a delegáció. Ilyen a Wanhua Ipari Csoport mellett, a Triangle Csoport, Kína 15. legnagyobb ipari vállalata, a világ 14. legnagyobb gumiabroncs gyártója, az Inspur Csoport, Kína vezető számítógépes vállalata a „cloud” (felhő) technológia terén. A delegáció ellátogat a Nanchang Csúcs Technológia Fejlesztési Zónához. Mind Shandong székhelyén (Jinan), mind Jiangxi székhelyén (Nanchang) a kínai partnerek üzletember találkozókat szervez, megcélozva azokat a kínai üzletembereket, akiket érdekelhet egy megyénkbe történő befektetés. Ehhez kiváló referencia a kazincbarcikai BorsodChem-Wanhua Zrt.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat és a megye gazdasági szervezetek fontosnak tartják mind a Jiangxi tartománnyal, mind a Shandong tartománnyal létesített együttműködési kapcsolatokat. Cél, hogy mindkét kapcsolatból a lehető legtöbbet lehessen kihozni megyénk gazdaságának emelkedésére, új munkahelyek megteremtésére.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Üdv a pénzügy világában!
Az iskolás évek alatt sokan abszolút távol érezzük magunktól a matematikával összefüggő tantárgyakat, aztán a felnőtt életünkben mégis pénzügyekkel, s…

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp