2021. 12. 6. hétfő

Miklós
1 EUR 364 HUF
1 GBP 428 HUF

Az ISD DUNAFERR Zrt. sajtóközleménye

Az ISD DUNAFERR Zrt. ezúton tájékoztatja minden Partnerét, hogy 2021. március 26-án a kétes hátterű ukrán agresszorok képviselői megtévesztettek néhány kisebbségi tulajdonost, hamis meghatalmazásokkal – internetes kapcsolaton keresztül – összejövetelt tartottak és ismételten megpróbálták átvenni a DUNAFERR vezetését, hogy a vállalat vagyon tárgyait jogellenesen megszerezzék.

 

Ennek az összejövetelnek azonban semmiféle jogi alapja nem volt, a DUNAFERR-re nézve semmiféle döntést nem születhetett.

 

Természetesen a szükséges jogi lépéseket a vállalat legitim vezetése meg fogja tenni, mely vezetés továbbra is a helyén van, a termelés pedig folyamatosan biztosított a befektető aktív közreműködésével. Kérjük senki ne adjon hitelt az álhíreknek, mind a Vnyesekonombank, mind a társaság főrészvényese, mind pedig a meg nem téveszthető további részvényesek megteszik a szükséges jogi intézkedéseket.

 

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy megalapításra került a befektető új magyarországi társasága is, tehát a folyamatok jó irányba haladnak az ukrán agresszorok törekvéseitől függetlenül.

 

Tájékoztatunk mindenkit, hogy folyamatban van a tényleges és legális igazgatóság működésének a helyreállítása is, ami véglegesen le fogja állítani az ukrán támadásokat. Ezeket a gátlástalan személyeket nem szabad komolyan venni, sem a DUNAFERR működése, sem annak vagyona nincs veszélyben.

 

A DUNAFERR kéri minden Partnerét, hogy a továbbiakban is az eddigiek szerint folytassák az együttműködést, a DUNAFERR munkatársaival tartsák a kapcsolatot és hagyják figyelmen kívül az ukrán agresszorok megkereséseit.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kalandokkal tűzdelt 25. Jubileumi Mikulás Rally után beszélgetek Juhász Csabi raliversenyzővel. Megosztanád a portál olvasókkal, hogy miként is sik…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum