2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • A települések között Hajdúszoboszló vezet, még 1 hónap van hátra

A települések között Hajdúszoboszló vezet, még 1 hónap van hátra

Bár még egy hónapig lehet szavazni, 5 csillagos, több száz fő befogadására alkalmas hoteleket hagyott maga mögött egy kis cserkeszőlői panzió az Év Szállása versenyében. A települések között már inkább a papírforma szerint alakul a helyzet: 2 hónapja stabilan vezet Hajdúszoboszló – a fürdőváros 2011-ben az első, 2012-ben pedig a második legnépszerűbb utazási célpont volt a magyarok körében.
Elérkezett a hajrá az Év Szállása versenyben, eddig több mint 22 ezer szavazat érkezett a hazai településekre, illetve szálláshelyekre a Szallas.hu/evszallasa oldalon. Augusztus közepe óta az első helyen nincs változás, Hajdúszoboszló vezet, viszont erős hajrába kezdett Szeged. A Csongrád megyei település 2 hónapja még a 17. helyen szerepelt, de jelenleg már a 4. helyen áll az Év Turisztikai Települése címért küzdők mezőnyében. „Szeged előretörése jól jelzi, hogy a szavazótáborát aktivizálni képes település vagy akár szálláshely milyen látványos eredményeket érhet el viszonylag rövid idő alatt, valójában tehát még semmi sem dőlt el” – kommentálta az adatokat Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Az Év Turisztikai Települése verseny jelenlegi állása:

1. Hajdúszoboszló

2. Eger

3. Balatonmáriafürdő

4. Szeged

5. Balatonfüred

6. Siófok

7. Csesznek

8. Hévíz

9. Zalakaros

10. Gyula

 

Tiszta és olcsóbb szálláshelyek előnyben

A települések közötti megmérettetéssel párhuzamosan közel 7000 magyarországi szálláshely is versenyben van az Év Szálláshelye címért. Az abszolút listát jelenleg a 2010. május elsején átadott cserkeszőlői Royal Panzió vezeti. „Bár a verseny indulásának pillanatától felhívjuk vendégeink figyelmét a szavazás lehetőségére, a megmérettetés nem hozott komoly változást a hozzáállásunkban. A nyitás óta vendégeink minden rezdülésére odafigyelünk, kiemelten fontos a tisztaság és az, hogy a kategóriához képest magasabb színvonalú kiszolgálást nyújtsunk” – magyarázza az eddigi sikereket Csontos Lajos, a cserkeszőlői Royal Panzió vezetője.

A Szallas.hu egy korábbi kutatása szerint a magyarok 54 százaléka az egyszerű, tiszta és ennek megfelelően olcsóbb árkategóriába tartozó szálláshelyeket részesíti előnyben, amit az Év Szállása verseny jelenlegi állása is visszatükröz. A megmérettetés egyébként 2013. november 14-én zárul, a hivatalos eredményhirdetésre 2013. november 28-án kerül sor az Év Szállása díjátadó gálán.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek