2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • Online rendezi meg nyílt napját januárban a Semmelweis Egyetem

Online rendezi meg nyílt napját januárban a Semmelweis Egyetem

Mesterséges intelligencia az orvoslásban, tudomány segítségével a bűnözők nyomában, virtuális tárlatvezetés az anatómián, interaktív hallgatói bejelentkezések, kérdezz-felelek –  többek között ilyen izgalmas programokkal várja az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődő diákokat, szüleiket és tanáraikat a Semmelweis Egyetem a január 15-16-i online nyílt napján. Az összegyetemi rendezvényen több mint száz esemény mutatja be a Semmelweis Egyetem hat karát, szakközépiskoláit, tudományos diákköri munkáját és tehetséggondozó programját.

A Semmelweis Egyetem kiemelt feladatának tartja, hogy az érettségi előtt álló fiatalok, illetve az egészségügyi szakközépiskolába készülő diákok jelen helyzetben is – személyes jelenlét nélkül, online formában – a leghatékonyabb módon ismerhessék meg az intézményt – mondja dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes. Hozzáteszi: a Semmelweis Egyetem az első helyes jelentkezések tekintetében a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az orvos- és egészségtudományi képzési terület iránt érdeklődők körében, így az intézmény célja, hogy mások mellett a leendő orvosoknak, fogorvosoknak, gyógyszerészeknek, gyógytornászoknak, szülésznőknek, mentőtiszteknek, egészségügyi menedzsereknek, konduktoroknak idén se kelljen lemondaniuk arról, hogy választ kapjanak a továbbtanulás kapcsán felmerülő kérdéseikre.

„Megteremtjük a lehetőséget, hogy a fiatalok bepillanthassanak a Semmelweis Egyetem életébe, ezért képzési kínálatunkat a digitális térben is igyekszünk interaktív módon bemutatni, mint ahogyan egy hagyományos beiskolázási eseményen standokon, kiállítótérben tennénk” – fűzte hozzá dr. Hermann Péter.

„A Semmelweis Egyetem idén különleges, innovatív nyílt nappal készül: online egyetemi körsétát tehetnek az érdeklődők, mely által betekintést nyerhetnek az oktatási, kutatási, gyógyítási és közösségi terekbe, és akár olyan különleges helyszínekre is, mint a boncterem. Megismerkedhetnek az egyetem vezetőivel, oktatóival és hallgatóival egyaránt, valamint az élő közvetítésen minden felvételizőnek lehetőséget biztosítunk, hogy ő maga is feltegye kérdéseit” – sorolta Tripolszky Bálint, a Hallgatói Önkormányzat elnöke a legfontosabb programelemeket.

A Semmelweis Egyetem január 15-16-i nyílt napjának részletes programja és regisztrációs felülete ITT érhető el.

A regisztráció kezdete: 2020. december 28. 10 óra. A részvételhez a Zoom program előzetes letöltése szükséges.

Az eseményhez kapcsolódó vágóképek és interjúk dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettessel, a Fogorvostudományi Kar egyetemi tanárával és Tripolszky Bálinttal, a Hallgatói Önkormányzat elnökével az alábbi linken érhetők el:

https://drive.google.com/file/d/1xfdDVro0CqNRGYvGJceFe2zDcje4Wxla/view?usp=sharing

Videó: Bartincki Tamara, Gál Bettina, Major Bálint – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek