2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • Koronavírus – Menczer: hamarosan megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja

Koronavírus – Menczer: hamarosan megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja

Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon. Menczer Tamás elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég. Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról – jelezte, hozzátéve, ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges. A népegészségügyi központ szakemberei a Magyarországra szállítandó ampullák dokumentációját vizsgálják majd – mondta az államtitkár. „Tehát mindenről a magyar szakemberek döntenek, de haladunk és igyekszünk gyorsítani a folyamatot” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is. Menczer Tamás közölte, a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, és az ország részese az összes európai uniós projektnek is. Az utóbbi kapcsán  megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer – az EU-s tájékoztatás szerint – első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…