2026. 09. 2. szerda

Dorina, Rebeka

1 EUR 368 HUF
1 GBP 429 HUF

Szabolcs

Miskolcon járt a kínai nagykövet + Videó
A borsodi megyeszékhelyen töltötte a csütörtököt Gao Jian, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövete, ahol találkozott Kriza Ákos polgármesterrel és Patkó Gyulával, a Miskolci Egyetem rektorával…
A hely ahol élünk
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! VAVRINECZ ANDRÁS népzenekutató ÓZD KÖRNYÉKE NÉPZENÉJE ÉS NÉPTÁNCA című előadására FEBRUÁR 28-ÁN HÉTFŐN 16 ÓRAKOR…
Már ötszázezer a nyomravezetőnek
Halált okozó testi sértés Kovácsvágáson – Megemelt díjkitűzés A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást egy Kovácsvágáson…
Harmadik csapás az uzsorásokra
A tavaly novemberi, majd a mintegy hete történt sikeres uzsorás-akciókat követően, 2011. február 16-án, a délelőtti órákban újabb 2 uzsorást (1 ózdi férfit és 1 ózdi nőt) fogtak el az ózdi rendőrök, a…
Elfogadták az edelényi költségvetés
"Sajnálatos módon évek óta csak azt tudjuk elmondani, hogy az előzőektől nehezebb év elé nézünk." Röviden és tömören ez jellemzi az idei költségvetést, amelyet február 15-én alkotott meg a képviselő-t…
Rendőrségi fejlesztések Ózdon
Több olyan beruházást hajtanak végre az Ózdi Rendőrkapitányságnál, amely a lakossággal történő hatékonyabb kommunikációt segítheti elő. Még konkrétabbá teszik az elérhetőségeket, és a jövőben a közter…
Új elnök a Tokaj Reneszánsz Egyesület élén
A Tokaj Reneszánsz-Tokaji Nagy Borok Egyesülete, a tokaj-hegyaljai minőségi borászatok érdekvédelmi és közösségi szervezete új elnököt választott Turóczi István, a Royal-Tokaji Pincészet vezérigazgató…
Csülök pékné módra
Néphagyományból féláras kedvezmények az éttermekben.A Magyar Turizmus Zrt. egy magyar néphagyományt felélesztve 2006 óta szervezi a Torkos Csütörtököt, amikor is az éttermek 50 %-os kedvezménnyel várj…
Pályázzon a logóra!
Ismét kiírták az Abaúj Logó-ja pályázatot.A pályázat az Abaúj-hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás, az Aba Turisztikai Egyesület, az Abaúj Leader Egyesület, az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás, val…
Százezerbe kerül a hamis bejelentés
A szabálysértésekről szóló mód. 1999. évi LXIX. törvény 153. §-ában a VALÓTLAN BEJELENTÉS törvényi tényállása a következők szerint változott: "153 § (1) Aki a hatóságnál vagy közfeladatot ellátó sz…
Miskolci békarablás
Mondhatni csak pislogott az a miskolci plüssbéka, amit a napokbanakartak ellopni egy miskolci virágüzletből. Egy miskolci nő a reggeli órákban tért be a Búza téren az egyikvirágüzletbe. Rövid nézel…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés