2026. 09. 1. kedd

Egon, Egyed

1 EUR 364 HUF
1 GBP 425 HUF

Szabolcs

„Közlekedésbiztonsági nap” Mezőkövesden
Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a város gyermekei részére július végén rendezte meg a már hagyományos közlekedésbiztonsági napot. Mezőkövesd kerékpáros közlekedés szempo…
Emberi jogokkal a közbiztonság felé
2012. augusztus 11-én Gödön a Termál Strand adott helyszínt az évről évre megrendezett Közlekedés és Közbiztonsági Napnak. A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány aktivistái is jelen voltak a rendezv…
KÖZLEMÉNY
A Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése – korábbi bejelentésének megfelelően – végrehajtotta a rendőri szervek tevékenységének szakmai és hatékonysági adatokon alapuló értéke…
KÖZLEMÉNY
A Belügyminisztérium az augusztus 13-án, hétfőn, Tarnabod településen történt demonstrációval kapcsolatban az alábbiakat közli:Tarnabod község önkormányzata évek óta részesül hivatala működtetéséhez r…
21. Zempléni Fesztivál
Az Észak-Magyarországi régió legrangosabb kulturális és gasztronómiai eseménysorozata eddig is nagy érdeklődés mellett zajlott, de az elkövetkezendő napokban is számos különlegesnek ígérkező program v…
Reményvesztett magyar gazdaság
A Jobbik szerint a Fidesz-kormány teljes gazdasági kudarcát jelenti a ma nyilvánosságra hozott brutális inflációs adat és a gazdasági teljesítmény radikális csökkenése. A Jobbik már tavaly év végén…
Szombaton lesz a damaki Pálinka túra
amak - Két Leader-es pályázat összefonódásával egész napos autentikus program lesz augusztus 18-án a kistelepülésen. Az Edelénytől hét kilométerre található Damak sokat fejlődött az utóbbi években,…
A csődbe ment Hevesen hígítóra még telik
A hétvégén ismeretlen tettesek összefestették az adósságrendezés alatt álló város Polgármesteri Hivatalának lépcsőjét. A település helyzetét jól szimbolizáló, omladozó betoncsíkokat vörös festékkel ro…
Nyári kaland elzárással
Két fiatalember a hosszúra nyúlt kocsmatúra után az összegyűjtött poharaikat egy nagyáruház bevásárló kocsijában akarta hazatolni. Egy miskolci és egy harsányi 19 éves fiatalember az átmulatott éjs…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés