2026. 08. 13. csütörtök

Ipoly

1 EUR 363 HUF
1 GBP 424 HUF

Szabolcs

Emléktábla lesz a fotókból
A Feledy-házban december 15-ig tekinthető meg az a fotókiállítás, amelyen Miskolcon élő, vagy miskolci kötődésű fotográfusok alkotásai láthatók. Ezek a képek, azonban nemcsak megnézhetők, hanem meg …
Csoki mikulás a szabályosan közlekedőknek
Mikulás nap alkalmából kis meglepetéssel kedveskedett a szabályosan közlekedő autósoknak a rendőrség Kazincbarcikán. Megváltoztak az útviszonyok, a járművezetőknek alkalmazkodniuk kell a téli időjárá…
Egész éves összefogás az éhezés ellen
  Több mint 138 tonna élelmiszer a régióban élő nélkülözőknekIdén az Élelmiszerbank által elindított Örökbefogadás programhoz Borsod-Abaúj-Zemplém megyében csatlakozott a Ragonese Kft. Az együttm…
Gyógyítók imaórája
A Mária Rádió önkéntes egészségügyi szerkesztősége imaórát tart december 12-én este 21 órától a rádió kápolnájában (13. kerület, Gogol utca 28.). Az orvosok és egészségügyben dolgozók- hálát adnak a…
Magyar nemzeti roma platform
Az EMMI szervezésében, a Magyar nemzeti roma platform keretében konferenciát rendeztek hétfőn Miskolcon, a Megyeházán. Köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke. A Díszterem megtelt ér…
Konferencia és Díjátadó Miskolcon
A Szimbiózis Alapítvány az EMMI-FSZK támogatásával valósítja meg a „Rehabilitációs Foglakoztatási Tanács” foglalkoztatáspolitikai eszköz modellezése c. programját. A Rehabilitációs Foglalkoztatási Ta…
A magyar Lisbeth Salander
Baráth Katalin az Arkangyal éjjel című regényével a magyar krimiirodalom egyik gyöngyszemét alkotta meg. A szerzőnek már hat regénye jelent meg, nevéhez számos díjnyertes forgatókönyv és rádiójáték fű…
A Szakképzés Európai Hete
Szakképzés Európai Hete elnevezésű, az Európai Unió országaira kiterjedő programot hirdetett meg az Európai Bizottság, amelyhez a Miskolci Szakképzési Centrum is csatlakozik. A program időpontja 2016…
A 48. hét káresetei Borsodban
Az elmúlt héten a megye tűzoltóit 101 alkalommal riasztották, amiből 40 műszaki mentés volt. Tolatás közben árokba csúszott egy autóbusz Szalaszenden, a Rákóczi úton december 01-jén. A különjáraton h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés