2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Magyar nemzeti roma platform
39899

Magyar nemzeti roma platform

Az EMMI szervezésében, a Magyar nemzeti roma platform keretében konferenciát rendeztek hétfőn Miskolcon, a Megyeházán. Köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A Díszterem megtelt érdeklődőkkel, eljött számos roma kisebbségi vezető, civil szervezetek, egyházak, hivatalok, intézmények képviselői. Sztojka Attila, az EMMI főosztályvezetője örömmel üdvözölte a résztvevőket, mivel jelenlétükkel bizonyították, hogy számukra fontos a romaügy. Külön kitért az egyházakra, mivel, mint mondta azon lehet érdemben segíteni, akinek rendben van a lelke. A roma felzárkózással kapcsolatban kiemelte, hogy három alappilléren kell nyugodnia, amelyek: az együttműködés, a bevonás és a partnerség. A felzárkózás nagy társadalmi, gazdasági kihívás, amelynek középpontjában a munkának kell állnia.

Köszöntőjében Török Dezső a 2011-es Nemzetiségi törvényt idézve kitért a legfontosabb alapjogokra, ami azért lényeges, mivel a KSH adatai szerint megyénk lakosságának mintegy 10 százaléka nemzetiségi, ezen belül pedig döntő többségük roma. A megyei vezetés jelentőségének megfelelően foglalkozik a helyzetükkel, illetve kitért az egyház roma pasztorizációjának a fontosságára. Az alkalmat megragadva felsorolta a megyei önkormányzat mivel segíti a területi roma önkormányzat munkáját.

A beszédeket követően Teller Nóra, a Világbank szakértője tartott előadást Kordinációs és egyeztetési mechanizmus a helyi esélyegyenlőségi programokban címmel. Az együttműködéssel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a szavak mögött mindig az embert kell keresni. Törekedni a problémák közös megoldására. A felzárkóztatásban érdekelt partnerek közötti együttműködés összehangolását az iskolától a szociális munkáig.  Megfogalmazása szerint nem újabb papírtigriseket kell gyártani, hanem igazi tigrisekre van szükség.

Farkas Félix, a romák országgyűlési szószólója is köszöntötte a konferencia résztvevőit, s biztatta őket, hogy fejtsék ki véleményüket. Az ilyen rendezvények jó alkalmat kínálnak a közös célok megfogalmazására.

A szünetet követően szakemberek mondták el tapasztalataikat, illetve kerekasztal beszélgetés keretében a felzárkózási folyamatban érdekeltek elmondhatták személyes tapasztalatukat, véleményüket, kérdéseiket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés