2026. 08. 13. csütörtök

Ipoly

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF

Szabolcs

Nosztalgia KFT – miskolci múlt kicsiben
A ház, a környék, a lakótelep, a városrész – tehát kisebb részletekben, de maga a város a témája a minden páros hét hétfőjén, így legközelebb március 6-án délután 4 és 6 óra között összeülő, könyvtári…
Oltással a bárányhimlő ellen
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata kampányt szervez a bárányhimlő megelőzése céljából. A bárányhimlő cseppfertőzéssel terjed. A beteg, már 1-2 nappal a kiütések megjelenése előtt is fertőzhet. A…
Tovább szépül a harsányi főtér
Az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően szépül és szellemiségében tovább gazdagodik Harsány főtere. Nemzeti identitásunkat, a hazaszeretet, a hovatartozást, a magyar hagyományok, és őseink …
100 millió útfelújításra
A harsányi önkormányzat egyik legnagyobb kihívása évek óta a belterületi úthálózat állapotának javítása volt. Az település vezetése 2010. óta jelentős forrást fordított a feladat megoldására, így az e…
Segélyhívó egyszer egy: 112
Az Edelényi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa kisdiákokat oktatott a segélyhívások megfelelő technikájára, hogy mikor, miért, hogyan kell segítséget hívni és kérni. Az Edelényi Rendőrkapitán…
A Trump-kabinet hatalompolitikai súlya
Donald Trump beiktatásával egy új politikai és gazdasági érdekcsoport kerekedett fölül Amerikában – ennek a körnek a megismerését szolgálja a kormányzati pozíciókba kerülő személyek életútjának összeh…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés