2026. 08. 13. csütörtök

Ipoly

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF

Szabolcs

Az EU vezérkari főnökséget alakít
Vezérkari főnökséget hoz létre az Európai Unió tervezési és bizonyos külső műveleti célokra, tavasszal – jelentette a Magyar Békekör az uniós külügyminiszterek hétfői döntése alapján. Az EU külügyi f…
Az elmúlt 24 órában történt
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Az ideiglenes távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt 2017. március 6-án egy-egy főt a kazincbarcikai- és a tiszaújvárosi rendőrök, míg járművezetés az…
Nő a Partnerség konferencia – mai program
A Nő A Siker Alapítvány 2016-ban azzal a céllal jött létre, hogy szövetségese legyen minden olyan női civil szervezetnek és kezdeményezésnek, amely segíti a nők esélyegyenlőségét, társadalmi szerepvál…
Végállomás – Petőfi Sándor Könyvtár!
A felső-majláthi villamos-végállomáson, a Bagolyvárban működik március 6-ától, hétfőtől a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár. Itt is lehet helyben olvasni, könyvet kölcsönözni, a várótermi folyóirat-olv…
Gaiman máshogy
A Kilátás az erkélyről című esszékötetében Neil Gaiman lebilincselő módon beszél a művészetekről, álmokról és mítoszokról. A szerző neve valószínűleg ismerősen cseng a fantasy- és képregényrajongók sz…
Interaktív nap a fenntarthatóság jegyében
2017. március 9-én az Ökológiai Intézet Alapítvány szervezésében egy interaktív napot szervezünk a fenntarthatóság jegyében Gömörszőlősön. Kérdések-válaszok, beszélgetés, játék, közös munka.Hogyan le…
Magbörze Miskolcon
Az Öko Kertész Klub Miskolcon mag- és szaporító anyag börzét szervez 2017. március 13-én, hétfőn 17 órától. Magvak, dugványok, szobanövények hajtásait is hozhatják cserére az érdeklődők. Csávázatlan…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés