2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » TŰZVARÁZS BÉRLET V. – Magyar világsztár lesz a vendég
royal_magazin_PNG

TŰZVARÁZS BÉRLET V. – Magyar világsztár lesz a vendég

Hány és hányféle alkotói megfogalmazásban tárulkozhat elénk a zenei végtelen! Aki egyszer is hallotta már Edward Elgar e-moll gordonkaversenyének kezdetét, gondolatban bizonyára összekapcsolja ezeket az ütemeket a határtalan tér (és idő) képzetével! Várdai István, hangszerének nemzetközi téren is az egyik elismert művésze, Dmitrij Sosztakovics drámai hangú II. gordonkaversenyének 2014. évi ‒ bravúros ‒ előadása után most az angol zeneszerző költői tónusú versenyművének tolmácsolójaként tér vissza városunkba.

Anton Bruckner IV. szimfóniájának sejtelmes kezdete pedig az ébredő élet: a hajnal, s általa a fény születésének, majd szétáradásának páratlan ihletű zenei foglalata. Ahogyan az osztrák komponista megannyi alkotásában megfigyelhető, ebben a remekműben is egyéni hangon ötvöződik egybe természetpoézis és vallásos tartalom, s minden újromantikus (wagneri) vonás mellett félreismerhetetlenül ott érezzük a hazai szimfonikus tradíció, főként Schubert örökségének inspiratív hátterét. Maga a szerző többféleképpen is utalt arra a gyanítható, belső „programra”, amely a darab egészén átível, az ébredés-tónust követően madárdalt, imát, vadászatot, majd a vadászok táncát az erdőben ‒ és további romantikus képek sorát ‒ ideértve. A befejezés viszont, mondhatni, már kozmikus dimenziókba lép át: a mű általa mintegy a végtelenbe tágul, s a fölzengő Esz-dúr harmónia mintha bolygórendszerek és csillagok ‒ azaz magának az Univerzumnak a ‒ keringését s harmóniáját „képezné le” emberi füllel befogadható hangokká. Harmonia mundi: fényben úszó, fölragyogó kiteljesedettségként.
A világjáró – és Miskolcon az utóbbi másfél évtizedben számos alkalommal megfordult ‒ Marco Balderi vezényletével csendül fel Elgar közkedvelt versenyműve (1918‒1919), majd Bruckner másfél évtizeden át (1874‒1888 között) komponált és csiszolt, katartikus erejű alkotása.
Sziklavári Károly

2017. MÁRCIUS 13. HÉTFŐ 19.00
Művészetek Háza
Elgar: e-moll gordonkaverseny Op. 85
Bruckner: IV. (Esz-dúr „Romantikus”) szimfónia
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Gordonka: Várdai István
Vezényel: Marco Balderi

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés