2026. 08. 10. hétfő

Lőrinc

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF

Szabolcs

Nőnapi ellenőrzések Borsodban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. március 7. és 8. között a miskolci piacokon, valamint a virágüzletekben ellenőrzik elsősorban&nbsp…
Juhász Erik magyar bajnok lett
A DVTK-MVSI utánpótlás korú birkózói március 3-án két fronton is helytálltak. Juhász Sándor és Lakatos Győző tanítványai közül Juhász Erik aranyérmes lett a Tatabányán megrendezett diák I. korcsoporto…
Öt érem a ceglédi fináléról
Öt érmet és további értékes helyezéseket értek el az MVSC-MVSI sportolói a március 3-án, Cegléden megrendezett serdülő „A” korcsoportos  judo országos diákolimpiai döntőben. A versenyzők felkészí…
Neoavantgarde művek az 1970-es, 80-as évekből
A MissionArt Galéria és a Bodó Galéria és Aukciósház emlékeztetőül jelzi, hogy Pálfalusi Attila Cirkáló - Korai művek 1968-1974 - című kiállítása március 6-án, kedden, 18 órakor nyílik, megnyitó beszé…
Még éppen időben
Egy szabadnapos rendőrnek szóltak a helyiek, hogy egy lénárddaróci férfit már napok óta nem láttak a háza körül mozogni. A rendőr értesítette a szolgálatban lévő körzeti megbízottat, így a segítség ép…
Védekezésével nyert csatát a MEAFC!
A lepattanók harcát fölényesen uralva, az utolsó öt percben kosarat sem kapva fordított és nyert a miskolci kosárcsapat! A hazaiak kezdtek energikusabban, míg a vendégek több pontatlan támadással nyi…
Lezárt ügyek: Állatviadal
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két miskolci fiatalemberrel szemben, akik összevesztek, majd az állatviadalokhoz hasonlóan kutyáikat egymásra uszították. Állatkínzás bűntett elkövetésének mega…
Ételt csak okosan már az óvodában is!
Egészen kiskortól taníthatók az élelmiszerbiztonság alapjai, hívja fel a figyelmet budapesti óvodákban szervezett rövid játékos előadásaival a Nébih „Ételt csak okosan!” kampány csapata. Az ingyenes p…
A könyvtárban megtalálod
Ünnepek-néphagyományok, könyvtárhasználat, mese, helyismeret, környezetvédelem, képzőművészet, angol nyelv, biblioterápia – többek között ezekhez a témákhoz kapcsolódó foglalkozásokat tartanak 7 iskol…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés