2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Jobbik: A Fidesz-propaganda tesz a törvényre, amikor bukik a kampányhazugság

Jogerős ítélet is kimondja már, hogy a kormánypárti lakájmédia hazudott a borsodi időközi választás kampányában. Mégis, valamiért azt gondolják, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvények. Az ellenzék közös jelöltje végrehajtási eljárást indított a Magyar Nemzet ellen.
Tavaly augusztus 27-én tényként állította a Magyar Nemzet az időközi országgyűlési képviselő-választáson induló ellenzéki jelöltről, hogy a Magyar Gárda megyei szóvivője volt. Ezt a hazugságot természetesen nem tudták bizonyítani, ezért jogerős ítéletében a bíróság helyreigazítás közlésére kötelezte őket. A Fidesz lakájmédiája azonban nem csak arról híres, hogy folyamatosan hazudozik, hanem arról is, hogy egyáltalán nem tisztelik a törvényeket, és nem is hajtanak végre önként bírósági ítéleteket.

Ezt elégelte meg Bíró László, aki végrehajtási eljárást kezdeményezett a fideszes propagandalap szerkesztősége ellen, amit a bíróság el is rendelt. A továbbiakban végrehajtó fog kopogtatni náluk, reméljük, a kormány által cserben hagyott devizahitelesekkel szemben megszokott határozottsággal.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…