2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • Történelmi előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése

Történelmi előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése

Történelmi előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Facebook-oldalán.
 Kásler Miklós azt írta, hogy elkötelezett az ágazati dolgozók elismerésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a gyógyítás színvonalának további emelésében.

„Az orvoskollégák átütő erejű béremelése miniszteri küldetésem egyik fontos alappillére” – tette hozzá.

Kiemelte: az orvosok, ápolók és az őket támogató szakdolgozók számíthatnak a magyar kormányra, amely elkötelezett egy olyan hatékonyan működő ellátórendszer mellett, amelyet a benne dolgozók magukénak éreznek.

A magyar emberek számítanak az egészségügyi dolgozókra, különösen a következő időszakban – fűzte hozzá.

A miniszter úgy fogalmazott: „a magyar egészségügy párját ritkító szellemi tőkéje és az elkötelezett szakdolgozók olyan nemzeti értéket testesítenek meg, amelyet gyarapítani és megbecsülni érdemes. A mostani orvosi béremelés ennek szellemében történik meg.”

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Május a Lyme-kór hónapja
A szakorvosok és az érintettek a gyors felismerés és kezelés fontosságát hangsúlyozzák Május a Lyme Disease Awareness Month, a Lyme-kór hónapja, amiko…

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…