2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Gondatlanság miatt halt meg két férfi

Az M3-as autópályán Mezőkövesd térségében 2018 nyarán történt, két férfi halálával járó közúti közlekedési baleset vizsgálati szakaszában egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök, majd az iratokat átadták az ügyészségnek.
Mint ismeretes 2018. június 11-én 1 óra 30 perckor az M3-as autópálya 125. kilométerszelvényében egy ukrán felségjelzésű tehergépjármű műszaki hiba miatt a leállósávon megállt. Az autóból a sofőr és egyik utasa is kiszállt, akiket egy, a külső forgalmi sávban közlekedő magyar felségjelzésű kisteherautó elütött. A baleset során egy 21 éves és egy 31 éves ukrán állampolgárságú férfinak olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy a helyszínen belehaltak sérüléseikbe.

Az eljárás során beszerzett adatok és szakértői vélemények alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2019. július 30-án halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a kisteherautót vezető, 45 éves, újfehértói férfit.

Az eljárás vizsgálati szakaszában szükséges nyomozási cselekmények elvégzését követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az iratokat átadta az ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek