Egy újabb kapu nyílt ki Hernádszentandrás előtt a közösség gyarapodására. Hernádszentandrás komplex telep-programja keretében 137 milliót forintot költhetnek a falu komplex humán szolgáltatásának fejlesztésére. A program az elmúlt hónapokban pozitív élményeket hozott.
Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere arról beszélt: nagyon kevés településnek adatik meg, hogy a közösség kovácsolására – a gyerekektől a nyugdíjasig – ilyen forrás álljon a rendelkezésre. Hernádszentandrás az elmúlt években bebizonyította : a leszakadás helyett a fejlődést választotta. Ez a program szervesen épül azokra a fejlesztési területekre, amelyet eddig is képviselt a település. Az elmúlt hónapok munkája visszajelzést és megerősítést hozott abban, hogy jó irány volt az eddigi tevékenység . Ezt az irányt az is alátámasztja: nemrégiben egy újabb pályázati sikert könyvelhetnek el, ahol 187 millió forint áll a rendelkezésükre a fejlesztésekre .
A Hernádszentandrás komplex telep-programja alapgondolata: segítséget nyújtani a szociális, közösségi, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási hátrányok felszámolására, enyhítésre. Célul tűzték a felnőtt lakosság képzését a foglalkoztatási esélyek növelésre, a gyerekek tanulási lehetőségeinek megteremtését, a tehetséggondozást. A helyi intézmények munkatársainak felkészítését a helyi programok sikeres megvalósítására és a tartós működtetésre.
Üveges Gábor kijelentette: olyan képzéseket kapnak az emberek, amelyek a mindennapi életben a hasznukra válnak , olyan kompetenciákat fejlesztenek, amely a társas együttlétet, a gyereknevelést, a családi gazdálkodást erősíti. Nemcsak humán erőforrás terén, hanem tárgyi eszközökben is gyarapodik Hernádszentandrás: ennek keretében alakítják ki a Csillag- Cserhaj Szolgáltatóházat és a Csillag Szolgáltató pontot.
Hernádszentandrás Önkormányzata konzorciumi partnerei: Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület és a Türr István Képző és Kutató Intézet
Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!