A centralizált oktatás a legtöbb diák számára a színvonal esését és rosszabb lehetőségeket jelent, de különösen súlyosan érint a hátrányos helyzetű, roma diákokat. Jó példája ennek a piliscsabai eset, ahol a KLIK megakadályozta a szegregált iskola korábban az önkormányzat által már eldöntött bezárását. Azokat a roma szülőket, akik nem akarták ebbe, a zömmel roma diákok által látogatott, rosszabb oktatást nyújtó iskolába járatni a gyermeküket, a KLIK helyi tankerülete mondvacsinált indokokkal megakadályozta ebben – mostanra már a bíróság is kimondta, hogy a törvénytelenül.
Orbán Viktor korábban azzal indokolta a centralizálást, hogy „… olyan oktatási rendszert hoz létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek, éljen bárhol az országban, esélyt ad a tanulásra és így az előrejutásra.”
Világos, hogy ez a hivatkozás csak álcázta a kormány valódi szándékait a pártállami oktatás kiépítésére. A nemzeti köznevelés rendszere ezen a területen is megbukott. A központosított bürokrácia nem nyújt védelmet a diákoknak, éppen ellenkezőleg, megerősíti a kirekesztést a magyar oktatásban.
A Demokratikus Koalíció célja a minden gyermek érdekeit szolgáló közoktatási rendszer kiépítése, az iskolafenntartás demokratizálása, az oktatási vízfej megszüntetése, a szegregáció felszámolása, a hátrányos helyzetű diákokat befogadó oktatási rendszer kialakítása.
Niedermüller Péter
A DK alelnöke