Bizonyára jól emlékeznek városunk polgárai a négy évvel ezelőtti önkormányzati választások vissza-visszatérő jelmondatára, amelyet a jelenleg hivatalban lévő polgármester és stábja választott, s ami a lapjukban, a Zempléni Kapuban refrénszerűen szerepelt: „Szerencs sem maradhat ellenzékben!” Ennek értelmében kifejtették, hogy városunk csak akkor számíthat a Fidesz-kormányzat támogatására, ha a választásokon lojális magatartást tanúsít a hatalmon lévőkkel szemben.
Ha jobban belegondolunk, akkor ezzel a jelmondattal elszólták magukat: azt a kormányzatot leplezték le, amelynek politikáját követni szándékoztak. Mert mit is jelent valójában az, hogy „Szerencs sem maradhat ellenzékben”?
Azt a feltételezést sugallja, hogy a Fidesz-kormányzat azokat – és csak azokat! – a városokat tartja fontosnak,amelyeknek önkormányzata vele azonos politikai színezetű.
Más országokban, ahol nagyobb hagyományú a demokrácia, ez a feltételezés kifejezett kormánykritikának tekinthető, hiszen eszerint a pártszimpátia követelménye felülmúlná a társadalom egésze iránti általános kötelezettséget. Mintha csak a Fidesz párthíveinek és nem az országkormányzásáról lenne szó. Márpedig egy demokratikusan működő kormányzat nem tehet különbséget sem az állampolgárai, sem pedig városai, települései között aszerint, hogy kire vagy mire adták a voksukat.
Egy város sohasem kerülhet kormányra és ezért nem kerülhet ellenzéki szerepkörbe sem: nem az a dolga, hogy az országos kormányzat ellenzéke legyen. De az sem, hogy szolgalelkűen lemásolja.
Szánalmas dolog tehát egy ilyen szlogennel kampányolni.
Szánalmas, mert visszaidézi azokat a felejtésre ítélt időket, amikor a jó elvtársak a pártközpontban intézték az országügyeit. S aki nem volt MSZMP-tag, csak másodrendű állampolgár lehetett.
Rákosi Mátyás idejében valóban voltak megbélyegzett városok. Például Esztergom, amire a diktátor azért haragudott, mert érseki székhely volt. Az ’50-es években nem is fejlesztettek ott semmit, s még a’60-as években sem.
Ez a diktatórikus időket idéző „Szerencs sem maradhat ellenzékben!” mondat azonban minden szánalmassága ellenére igaznak bizonyult. A Fidesz-kormányzat az előző ciklusban valóban csak saját holdudvarának gazdagodásával foglalkozott. Abban viszont tévedtek a szerencsi kampányszöveg terjesztői, hogy irreálisan túlméretezték a saját érdekérvényesítő képességüket. És ebben aztán jókorát! Azt hitték, hogy a várost pártpolitikai elkötelezettségük révén előnyhöz tudják juttatni. Ámde a mézesbödön körül nagy volt a tolongás, így ők nemigen férkőzhettek a közelébe. Hogyan is gondolhatta magáról egy Koncz Ferenc, hogy a Debrecenért lobbizó Kósa Lajos vagy a hódmezővásárhelyi érdekeltségű Lázár János mellett ő még labdába rúghat?
Ha némi politikai tapasztalata lett volna, már a nevezetes csokoládéfesztiválon megjelent Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyilatkozatából is megtanulhatta volna, hogy a vezetői alkalmatlanságot és ügyefogyott tehetetlenséget nem feledtetheti a pártpolitikai szolgalelkűség. És itt érdemes a miniszternek a Zempléni Kapuban adott interjúját szó szerint idézni:
„Legelőször is tisztázzuk, hogy nem a kormány fogja megtalálni a megoldást Zemplén gondjaira. Az itt élőknek és az általuk választott vezetőknek kell ötletekkel és jól kidolgozott javaslatokkal, fejlesztési elképzelésekkel kijelölniük az irányt.”
Ha tehát az átgondolt ötletek és szakmailag megalapozott javaslatok hiányoznak, akkor nem jelent menlevelet a párttagkönyv. Hiszen gondoljuk meg, már az ún. kádári konszolidáció éveiben, a hetvenes évek közepétől, s még inkább a nyolcvanas évektől a vezetők kiválasztásánál egyre kevésbé a pártpolitikai elkötelezettség, hanem egyre inkább a szakmai rátermettség számított. És azt se felejtsük, hogy a Fidesz immár a második kormányzati ciklusát kezdte meg, amikor már egyre erőtlenebb érv az azt megelőző nyolc év balliberális kormányzásának hibáira hárítani a sikertelenségeket és a hibák okait. Most már teljesítményeket, a tényleges eredményeket kell felmutatni. S ennek az értékteremtő munkának elvégzésében már tehertételnek számítanak mindazok, akik a saját alkalmatlanságuk feledtetése érdekében a győztes párthoz csatlakozva akarnak sikert elérni.
Ahogy a történelemben számtalanszor a hatalomkegyeit keresők, a karrieristák annak ártanak a legtöbbet, akinek a szolgálatába szegődtek. Azt járatják le, akinek tekintélyébe kapaszkodva akarnak felszínen maradni.
Valójában ezeket a szempontokat kell mérlegelni az önkormányzati választások alkalmával itt, Szerencsen is: mérhető teljesítményeket várunk-e a következő városvezetéstől, avagy politikai jelszavakat vagy üres demagógiát?
Ha a saját lábunkra állunk és a saját fejünkkel gondolkodunk, akkor minden, az országért felelősséget vállalni akaró politikai erő méltó partnerei leszünk.
Heves János
