2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Az úszó-próba is kipipálva

Nem kevesebben, mint 213-an vállalkoztak arra, hogy  teljesítsék a tiszaújvárosi Jabil 3 próba szabadidősport eseménysorozat június 15-én, vasárnap megrendezett  második „felvonását”, az úszást.

 A Sportcentrum fedett uszodája előtti versenyirodában a rendező TVK-Mali Triatlon Klub munkatársai már reggel 7 órától lehetőséget biztosítottak a regisztrációra, mellyel a korán kelők közül jó néhányan éltek is.  A 3 pontot érő  400 méteres kispróba és az 5 pontos 1000 méteres nagypróba  első futamát  8 órakor rajtoltatta el Lehmann Tibor, a házigazda egyesület elnöke, vezetőedzője. Az egymást követő futamokat a regisztráció sorrendjében osztották be. A résztvevők között Tiszaújváros mellett szép számmal akadtak a környező településekről, Miskolcról, sőt a Nyírségből és Hajdúságból érkezett sportemberek is.

A próbát teljesítők – a partot érést követően – emblémázott törülközőt kaptak ajándékba, majd péksütemények formájában lehetőség kínálkozott egy kis szénhidrát pótlásra is. Az úszópróbázó  Jabil-dolgozók és a lakosság között egy-egy fürdőköpenyt és két-két darab emblémázott hátizsákot is kisorsoltak.

Azok a  Jabil 3-próbázók, akik a rendkívüli  időjárás miatt elhalasztott májusi kerékpározáson nem tudtak részt venni, de igazolni tudták az ezzel egy időben, a Tisza-tónál megrendezett  kerékpáros túrán való részvételüket, a helyszínen bepecsételtethették a bringás pontjaikat is.

Fődíjként a Berlin Maratonra!

A folytatásban augusztus 8-án, pénteken a futásé lesz a főszerep, a hagyományos Jabil 1/3 Maratonon, ahol 3,5 és a 14 km-es távok  közül lehet majd választani.
A legalább 15 pontot kiérdemlők joggal pályázhatnak a majd a fődíjra, mely nem más, mint szeptember 26-29. között két darab, egy személyes, 4 napos utazás ((3 éjszaka, repülőjegy, szállás félpanzióval, reptéri transzfer) Európa egyik legnagyobb utcai futóversenyére, a Berlin Maratonra!
 
További információ kérhető a rendező TVK-Mali Triatlon Klubban, a 49/540-094-es telefonszámon, vagy a tvkmali@triatlon.t-online.hu  e-mail címen, de awww.tvkmalitriatlon.hu honlapon is lehet tájékozódni a részletekről.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Eszter; Csabi a Rally Hungary-n
2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. Íme a nyilatkozatok a gyorsok után…

További cikkek