Zalaegerszegi fővállalkozó végzi a miskolctapolcai medenceépítést, s román rendszámú kisbuszok várakoznak a munkaterületen.
Milyen alvállalkozókkal dolgoztat a miskolctapolcai úszómedence építésén a fővállalkozó zalaegerszegi cég? Mit keresnek a több mint egymilliárd forintos beruházás keretében elindított építkezésen külföldi rendszámú kisbuszok? Igaz-e az, hogy az építkezésen dolgozó munkásokat szállítják ezek a külföldi rendszámú járművek? Ezekre a kérdésekre vár választ dr. Kriza Ákos polgármestertől legkésőbb csütörtökig a miskolci önkormányzat MSZP-frakciója. Minderről Földesi Norbert, a szocialisták frakcióvezetője számolt be szerda délutáni sajtótájékoztatóján.
Elmondta: a dr. Kriza Ákos-féle fideszes városvezetés a strandépítésnek hazudott miskolctapolcai medenceépítést azzal indította, hogy a terveket egy győri illetőségű céggel készíttette el. Folytatták azzal, hogy a kivitelezésre olyan feltételekkel írtak ki tendert, amelyeknek miskolci építőipari vállalkozások nem nagyon tudtak megfelelni. Nem csoda, hogy a közbeszerzésen végül egy zalaegerszegi cég nyert. A szocialisták már akkor firtatták, vajon miért nem miskolci cégek végzik a munkát, hogyan lehet az, hogy a beruházáshoz nincs közük a helyi vállalkozásoknak. Erre mondta el többször is a polgármester, hogy alvállalkozóként igenis szóhoz jutnak majd a miskolciak is.
Ilyen előzmények után az elmúlt hétvégén több, külföldi rendszámú kisbuszról készültek felvételek Miskolctapolcán, a járművek az építkezés területén várakoztak.
Földesi Norbert be is mutatta a fotókat. Az egyik felmatricázott autón ez látszott: „SC Kozmarom SRL”, a rendszáma szerint Romániából, Szatmárnémetiből érkezett. A cég szerkezetépítéssel foglalkozik, az autó matricáján is ez szerepel.
Ezzel kapcsolatban Földesi Norbert kijelentette: nem hiszi, hogy Miskolcon ne találtak volna szerkezetépítéssel foglalkozó céget. Várják tehát a polgármester válaszát, magyarázatot arra, hogy a súlyos munkanélküliséggel küzdő város saját beruházásán miért nem miskolci cégek miskolci munkavállalói dolgoznak.
*
Földesi Norbert sajtótájékoztatójára közleményben reagált a miskolci városháza. Szerintük „bizonyos politikai erők” a választók megtévesztése érdekében „románnak tilulálják az erdélyi magyarokat”.
Forrás:eszakonline.hu