2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában is több esetben történt rendőri intézkedés, így többek között tolvajokat helyezett szabálysértési őrizetbe a hatóság.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain, két súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt illetve a rendőrség tudomására négy anyagi kárral járó baleset jutott, ez utóbbiakból hármat a Miskolci, míg egyet a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgál.

A sérüléses közlekedési balesetek egyikében egy motoros Encs belterületén járművével figyelmetlenül lassított, aminek következtében eldőlt. A motoros férfi csonttöréses, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit az Encsi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A másik esetben egy személygépkocsi vezetője Kisrozvágy felől Nagyrozvágy irányába közlekedett, azonban gépjárműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg. Ennek következtében egy balra ívelésű kanyarban lesodródott az útról, majd fának ütközött végül az úttesten állt meg. A baleset körülményeit a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vizsgálja. A kazincbarcikai, illetve a miskolci járőrök közúti ellenőrzésük során egy-egy személygépkocsi sofőrjétől vették el a jogosítványt ittas vezetés miatt.

A Miskolci Rendőrkapitányság 4 tolvajjal szemben intézkedett, illetve két férfit elfogató parancs alapján állítottak elő a rendőrkapitányságra. A bolti tolvajok közül egy egri férfit például azért helyeztek szabálysértési őrizetbe, mert egy miskolci nagyáruházban márkás tornacipőt akart eltulajdonítani, a biztonsági őrök azonban tetten érték.

A Miskolci Rendőrkapitányság többek között lopás miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen elkövetővel szemben. A tettes betört egy miskolci hétvégi házba, ahonnan különféle használati eszközöket vitt el több százezer forint értékben.

A Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek