2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Életmód » Amikor a kamasz hallgat – és amikor végre megszólal
amikor a kamasz hallgat es amikor megszolal (1)

Amikor a kamasz hallgat – és amikor végre megszólal

Tuti tipp nagy beszélgetésekhez

A január sok családban nehéz hónap. Az ünnepek utáni lelassulás, a rövid nappalok és a bezártság nemcsak a felnőttek hangulatát viselik meg, hanem a kamaszokét is. Sőt, náluk gyakran még intenzívebben jelenik meg a fáradtság, az ingerlékenység, a motivációhiány. A szobába zárt délutánok, a fülhallgató mögé rejtőző csendek és az egyszavas válaszok mögött azonban sokszor nem közöny, hanem túlterheltség és belső feszültség húzódik.

„A kamaszok januárban nem lusták, hanem érzelmileg és mentálisan túlterheltek” – fogalmaz dr. Dura Mónika, a Mindwell Pszichológiai Központ alapítója, maga is 5 gyermek édesanyja. – „A pszichológusaink szerint ilyenkor több tényező is egyszerre hat: a kevesebb napfény, a tanulmányi nyomás, a felvételi előtti bizonytalanság, az önértékelési kérdések és a saját identitással való küzdelem. Mindez könnyen vezet bezárkózáshoz, szorongáshoz, sőt, akár depresszív hangulathoz is.”

A szülők többsége ilyenkor próbálkozik beszélgetéssel, többnyire kevés sikerrel. A jól ismert kérdések mint a „Mi volt a suliban?”, „Tanultál?”, „Mi bajod van?” és társaik gyakran falakba ütköznek. Nem azért, mert a kamasz nem akar beszélni, hanem mert nem érzi biztonságosnak vagy természetesnek a helyzetet. A beszélgetés számonkérésnek tűnik, nem kapcsolódásnak.

Ebben a helyzetben válhat különösen hasznossá a Mindwell Központ pszichológusai által kamaszoknak készített  „Ki vagyok? Kivagyok!” címú önismereti kártyajáték. A játék kérdései ugyanis nem teljesítményre, hanem gondolkodásra és önreflexióra hívnak. Nem olyan válaszokat várnak, amelyek „jók vagy rosszak”, hanem olyanokat, amelyek személyesek. A kártyák kérdései között szerepelnek például olyanok, mint:

  • Mikor érzed magad igazán önmagadnak?
  • Miben vagy más, mint amit mások gondolnak rólad?
  • Mi az, amit nehéz kimondani, pedig fontos lenne?

Dr. Dura Mónika szerint éppen ez a különbség a kulcs: „A kamaszok nem értékelést szeretnének, hanem kíváncsiságot. Ha azt érzik, hogy nem vizsgáztatjuk őket, hanem tényleg érdekel bennünket a világuk, akkor meg tudnak nyílni.”

A játék ereje abban rejlik, hogy leveszi a nyomást a beszélgetésről. Nem kell „leülni komolyan beszélgetni”, elég húzni egy kártyát. A kérdés nem a szülőtől jön, hanem a játékból, így kevésbé fenyegető, kevésbé kontrolláló. A tapasztalatok szerint sok családban ez az első alkalom, amikor a kamasz magától kezd mesélni: gondolatokról, félelmekről, örömökről, bizonytalanságokról.

„A téli hónapokban, amikor a bezártság és a lelki terhelés fokozódik, ez különösen nagy érték. A játék nem terápiás eszköz, de segíthet megelőzni azt, hogy a nehéz érzések teljesen bent ragadjanak. Amikor egy érzés nevet kap, amikor kimondhatóvá válik, az már önmagában oldja a feszültséget” – hangsúlyozza dr. Dura Mónika.

A Ki vagyok? Kivagyok! így nemcsak egy társasjáték, hanem egy híd: szülő és kamasz, kérdés és válasz, belső világ és külvilág között. Különösen ajánlható azoknak a családoknak, ahol mostanában gyakori a feszültség, a visszahúzódás, a „nem tudjuk, mi zajlik benne” érzés. Januárban, a felvételi időszak, a tél és a lelki terhelés közepén talán fontosabb, mint bármikor máskor: teret adni a kamasz hangjának. Ez az önismereti kártyajáték segíthet egy kicsit lazítani ezeken a feszített tempójú téli napokon is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés