2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Őrült járgányok mérkőznek meg egymással idén nyáron

Őrült járgányok mérkőznek meg egymással idén nyáron

16 év után újra megrendezik a Ládaderbi versenyt

 A sebesség, a kreativitás és a teljes őrület együtteséből született annak idején a Ládaderbi, amely rendezvény legutóbb 2008-ban járt Magyarországon – idén nyáron azonban visszatér. Június 30-án az esemény helyszíne a budai hegyekben lesz, ahol a versenyzők megmutathatják, kézzel készített autócsodákkal mekkora sebességre képesek beépített motor nélkül.

 

16 éve vehettünk részt utoljára Ládaderbin Budapesten. Aki akkor ellátogatott a Citadellára, még biztosan emlékszik a mezőny gördülő koporsójára, vagy az egyik csapat performanszában megidézett esküvőre, ahol két szarvasmarhát adtak össze. A csapatok között rajthoz állt többek között az Ősküllő, az Air-Zsike Team és az Előre az AranyÉr! névre hallgató formáció is. Az egyik tudósításban úgy hivatkoztak az eseményre, hogy a rendezvény, ahol „a tömegben bármikor szembejöhetett egy szakállas csecsemő, maga Spongyabob vagy egy önkéntes vasutaslány” is.

 

Most ennyi időt követően visszatér az egyik legőrültebb Red Bull esemény, amelyen saját meghajtású, házi készítésű kocsik mérkőznek meg egymással. Június 30-án a Tabán lejtői szolgáltatnak helyszínt a kreatív mérnökzsenik autókülönlegességeinek. A rendezvényre csak 18 életévet betöltött versenyzők jelentkezését várják. Az emberi erővel hajtott, sufnituning járművek legfeljebb 2 méter szélesek, 6 méter hosszúak és 2,5 méter magasak lehetnek, legfeljebb pedig 80 kilogrammos súlyt nyomhatnak a sofőr nélkül. Az előírás alapján pedig kötelező a beépített fék és kormány, hogy biztosan megtehessék a 400 méteres távot.

 

Hogy ki ér leggyorsabban a célba, csupán egyetlen szempont, amik alapján pontot kapnak a csapatok. A zsűri ugyancsak értékelni fogja a járműtervezés kreativitását, valamint a versenyzők futam előtt bemutatott performanszát, amelynek része lehet tánc, jelmez vagy bármilyen showelem. A lényeg, hogy nagyot szóljon és minél szórakoztatóbb legyen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Bizalmi válság Gödöllőn
Túlzottan frissek még az események ahhoz, hogy állást lehessen az ügyben foglalni, vagy a lehetséges következményeket latolgatni. A lakosság véleménye…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp